Bundesliga

A Chelsea helyett az Augsburgot győzné le a Leverkusen

Bár a tavalyi bajnoki ezüstérmes Bayer Leverkusen jövő kedden már Londonban játszik Bajnokok Ligája-mérkőzést a Chelsea ellen, most csak az Augsburgra figyel.

A Leverkusen egyértelmű esélyese az Augsburg elleni találkozónak

Bundesliga, 5. forduló:
FC Augsburg–Bayer Leverkusen Péntek, 20.30 (Eurosport 2)
Hathárom-tipp:2

Az Augsburg győzelem nélkül áll a Bundesligában, és minden bizonnyal a kiesés ellen fog majd harcolni az idény során. Az eddig egy vereséget, két győzelmet és egy döntetlent felmutató Bayer Leverkusen elleni találkozón minden a vendégek mellett szól, bár Michal Kadlec eltiltás, Barnetta, Ortega pedig sérülés miatt nem állhat Robin Dutt rendelkezésére. A leverkuseniek kegyveszetett sztárja, Michael Ballack így is minden bizonnyal a kispadon kap majd helyet. Bár a vendégeknek jövő héten már a Chelsea-vel kell megmérkőzniük a Bajnokok Ligájában, Dutt még nem figyel az angol riválisra.

„Ha azt kérdeznék, hogy inkább az Augsburgot vagy a Chelsea-t szeretném legyőzni, akkor az előbbit választom. Persze mindkét összecsapáson a győzelem a célunk” - tette hozzá a leverkuseni tréner.