Heti hatos

1. Örömünnep a Puskás Stadionban

Hú de kellett már egy bravúr! Sokáig vártunk rá, de megérte, a magyar labdarúgó-válogatott tétmeccsen nyert egy nála jóval magasabban kvalifikált csapattal szemben. Az előzmények nem sok jót sejttettek, nem csak amiatt, hogy a svédek az utóbbi években rendre kibabráltak velünk, inkább azért, mert a mieink hónapról-hónapra fogytak - nem kilóra, hanem létszámban. Sérülések, eltiltások miatt Egervári Sándor kénytelen volt átrajzolni a szerkezetet, a taktikát, míg a skandinávok kapitányát Erik Hamrént majd szétvetette az önbizalom, amikor az esélyekről kérdezték. Őket csak az foglalkoztatta, hogy miként lehetne megelőzni a végén a hollandokat, vagy minimum legjobb csoportmásodikként - és ezzel közvetlen továbbjutóként - abszolválni a selejtezőket. A magyarok nem fogadkoztak, futballoztak és nyertek. De még hogy? Már az szokatlan volt, hogy egy meg nem adott és egy kihagyott tizenegyes nem okozott törést a játékunkban, de ugyanilyen kellemes meglepetést keltett, amikor a svédek egyenlítése után sem omlott össze a csapat. Az utolsó percben rúgott Rudolf-gól pedig végérvényesen bizonyította, hogy ennek a válogatottnak - ebben az összeállításban is - nem csak jelene, de jövője is van. A közelit kedden Moldovában, majd egy hónap múlva itthon a finnek ellen mutathatja meg a csapat, a távolabbiról meg egyelőre ne beszéljünk. Nem azért, mert nem hiszünk benne, hanem mert egyelőre nem tudhatjuk, hogy az áhított pótselejtező, netán az Európa-bajnokságon való részvétel, vagy az egy év múlva kezdődő vb-kvalifikáció jelenti majd a svédek elleninél is nagyobb bravúrt.  


2. Bolt és a jamaicai sprinterek

Nem úgy nézett ki, hogy ez az ő világbajnoksága lesz. Amikor Usain Bolt a tegui atlétikai vb 100 méteres döntőjében kiugrott, először az ugrott be, hogy ez az ,,őrült” jamaicai csak leplezi a lazaságát, valójában nem bírja a nyomást, az esélyesség terhét. Aztán az is megfordult a fejemben, hogy honfitársa, Asafa Powel sérülése miatt dolgozott benne az empátia és szolidaritásból elbénázta a rajtot. De volt egy hátsó gondolatom is, miszerint Bolt kiugrására óriási pénzt fizethettek a fogadóirodák… Aztán elérkezett a 200-as döntő, addigra mindenféle fals magyarázat értelmét vesztette, amikor pedig a világ idei legjobb eredményével övé lett az aranyérem, tudtam, hogy a váltóban nagyon odateszi magát - már csak csapattársai miatt is. Vasárnap a karibi izomnyilak címvédésre kihegyezve - a közvélemény meg világcsúcsra kiéhezve - várták a nagyelőadást. Az amerikaiak és a jamaicaiak szinte együtt haladtak az élen 300 méterig, amikor a váltásnál Darvis Patton botja megakadt, ő elterült, Bolt pedig bántó magányában repeszthetett a cél felé. Ellenfél híján akár bohóckodhatott volna egy sort az utolsó métereken, ő azonban - talán megfordult a fejében a néhány nappal azelőtt elidegeskedett rajt - beleadott mindent, és ámulatba ejtett mindenkit. Világcsúccsal (37.04) zúdult át a vonalon, és mire csapattársai, Nesta Carter, Michael Frater és a 100-as győztes, Yohan Blake odaértek hozzá, már újra a régi Boltot láthattuk. Kitörő öröm, felszabadult mosoly, móka, jókedv, kacagás. Kit érdekelt akkor már a kiugrás, a kizárás, a blama. Megtette azt, amire hasonló helyzetben csak nagyon kevesen képesek, ezért is ő (marad) a világ legnagyobb sprintere.        

3. Kézilabda-kapitány import Norvégiából

Ilyen sem volt még! Külföldi szövetségi kapitánya lett a magyar női kézilabda-válogatottnak, ráadásul egyből egy norvég. Hogy miért jó hír ez? Aki kicsit is jártas a sportág honi hölgyvonalában, az az utóbbi években nem csak az elbukott kulcsmeccsekre emlékezhet, hanem a háttérben zajló, nem éppen nyugalmat árasztó egyéb eseményekre is. Karl Erik Böhn kinevezésével a szakma egyértelműen jó kezekbe kerül, a korábbi 126-szoros norvég válogatott a Larvik trénereként is sikeres hat évet tudhat maga mögött, de ami a legfontosabb, külföldiként mentes mindenféle magyaros intrikától, előítélettől. Nem elhanyagolható szempont, hogy remekül bánik a nőkkel, erről az élettársa tudna sokat mesélni. Heidi Löke ugyanis Böhn játékosa is volt a Larvikban, és az edzőt azért menesztették januárban a klubtól, mert állítólag segített abban, hogy kedvese Győrbe igazoljon. A 46 éves szakember megbízatása a 2016-os olimpiáig szól, ami a szövetség hosszú távú, tervszerű gondolkodásmódját sejteti. Az MKSZ elnöke, Vetési Iván olyannyira előrelátó volt, hogy a norvég tréner szerződésében külön passzust szenteltek az asszonnyal kapcsolatban: ,,Megállapodtunk Böhnnel, hogy a munkáját nem befolyásolhatja élettársa jövőbeli esetleges klubváltása”. És még mondja valaki, hogy a sportnak nincs visszatartó ereje…

4. Ronaldo Messit magasztalta

Amióta José Mourinho egyengeti a Real Madridot, az El Clásicókból kiveszett a látvány, a zsenialitás, a művészet. Félreértés ne essék, nem csupán a portugál tehet erről, az agresszivitást sem nélkülöző taktikájára bőven talál vevőt a csapatban. Nem csoda hát, ha a Barcelona játékosai is felveszik olykor a kesztyűt, és ha nem is madridi stílusban, de ők is odapakolgatnak, odamondogatnak az ellenfélnek, vagy éppen fetrengenek egy jót a célt tévesztett belépő után. A tavaszi derbik szikrázó jeleneteit követően a nyári Spanyol Szuperkupa párharc már szelídebb futballt hozott, talán Mourinho is rájött arra, hogy ezek a blancók a szó szoros értelmében játszani is tudnak. A Pepe-Ramos-Marcelo trió azért egy-két tüskét így is elszórt a pályán, de úgy összességében a labdával törődtek. A végén aztán borult minden(ki), leginkább Fabregas, az ezt követő eseményeket láttuk, hallottuk, olvastuk. Mindezt csak azért tartottam érdemesnek felemlegetni, mert a héten elhangzott egy nyilatkozat, amelyben a legnagyobb madridi sztár a katalánok zsenijét dicsérte, mi több kijelentette, Messi a legjobb a világon. Cristiano Ronaldo száját hagyták el ezek a szavak. Talán nem véletlen, hogy az amúgy sajátjai körében is megosztó személyiségként elkönyvelt portugál magasztalta a legfőbb riválisát, ő ugyanis a fent említett balhékból soha nem vette ki a részét, megpróbált a háttérben maradni, távol áll tőle a pokróc stílus, meg egyébként is, a mindig jólfésült, agyonzselézett sérójával kilóg a néhány felhergelt, szúrós tekintetű csapattársa közül. CR7 tehát nem átallott gratulálni Messinek az UEFA által kiosztott ,,Európában játszó legjobb játékos” címhez, és ezért - a két klub között elmérgesedett viszony tükrében - dicséret illeti. Az persze még odébb van, hogy az egyik csapat kollektíve elismerje a másik erényeit, vagy hogy Mourinho meghívja kávézni Guardiolát, de legalább valaki megtette az első lépést a konszolidáció felé.

5. Prukner üzent Csanknak

Nálunk is elhangzott egy nyilatkozat, ami egyrészt a tartalma, másrészt az érintett személye miatt kívánkozik ebbe a rovatba. Miután a Ferencváros megtalálta Détári Lajost, sokan azt találgatták, mi lesz a lemondott Prukner Lászlóval, itthon marad, külföldre megy, vagy pihen egy kicsit, miközben átgondolja magában az utóbbi néhány hónapban történteket. Nos, az utóbbit nyilván megtette, pihenni azonban nem sok ideje volt, hétfőtől már ő vezeti a ZTE edzéseit. A Csank János helyére szerződtetett tréner egy az Üllői útihoz mérten lényegesen nyugodtabb környezetben folytathatja munkáját, a habitusát tekintve az egerszegi légkör sokkal jobban passzol neki, nem mellékesen - bár ő ezt soha nem hánytorgatta fel - a villanyszámlába sem kell beszállnia. Ami felettébb szimpatikussá teszi Prukner belépőjét, az a ,,székfoglaló” nyilatkozatának azon része, melyben az elődjéről ejtett néhány szót: ,,Hangsúlyozni szeretném, Csank mesternek nagy tisztelője vagyok…” Senki nem kérdezte őt erről, senki nem várta el, hogy említést tegyen a korábbi edzőről, ő mégis úgy érezte (hangsúlyozta), hogy ez jár, illik. Hiába, a tanári vénával járó empátia nála működik, bár ahhoz, hogy ez természetes legyen, nem feltétlenül szükséges a katedra. Az ügynek egyébként több pikantériája is van, ami ugyan nem függ össze a nyilatkozattal, de érdekes. Az egyik, hogy Prukner érkezése után a Zete gyorsan igazolni tudott három-négy játékost, és várhatóan érkezik még egy-kettő a csapathoz. A másik, hogy a hétvégén, a 8. forduló zárómeccsén a ZTE a Ferencvároshoz látogat. Különös találkozó lesz. Nem csak a pályán, hanem Prukner és korábbi segítője, a Fradi kispadján ülő Nagy Tamás között is.

6. Ferguson, a lovag

Maradva az edzőknél, Sir Alex Fergusonnak is jár egy jó pont. Nem elsősorban a Manchester United sziporkázó játéka miatt, aminek köszönhetően földbe döngölte az angol futball egyik reprezentánsát, az Arsenalt, hanem ahogyan megvédte az ágyúsok menedzserét, Arséne Wengert. A 8-2-es kivégzés után a brit sajtó megpróbálta szétszedni a francia mestert, skót kollegája azonban lovagias gesztussal kiállt mellette, és elmagyarázta a koncra éhes újságíróknak, miért fogott ki gyengébb napot a londoni csapat. Miután elemezte a helyzetet, kitért Fabregas és Nasri eladására, ezek következményeire, saját példáját előhozva megemlítette, hogy annak idején ő sem tudta visszatartani a Real Madridba sóvárgó C. Ronaldót, majd nemes egyszerűséggel egy kérdéssel zárta le a támadások célpontjává vált Wenger körül kialakult vitát: ,,Most mindenki arról beszél, hogy Arsene elhagyja-e az Arsenalt. Ez nevetséges. Kivel pótolnák őt?". Sir Alex búcsúzóul még hozzátette: ,,Maradnia kell, az egyetlen, amire szüksége van, hogy befogja a fülét, és folytassa az elkezdett munkát.". Mondta mindezt egy hetven éves, a Unitednél huszonöt éve edzősködő ikon arról az emberről, aki a maga hatvankét esztendejével és másfél évtizedes arsenalos múltjával szintén nem kezdő a szakmában. Hát igen, a sport egyik alaptörvénye, hogy tiszteld az ellenfelet. Ferguson ezt is jól megtanulta, ennek is köszönheti kivételes pályafutását és világraszóló sikereit a Manchesterrel.

Manchester United-Arsenal 8-2

Heti hármas

1. Lahm kiteregette a szennyest

Pedig ez a Lahm olyan szerénynek tűnt. Amellett, hogy remek ballába van (a másikat sem csak támaszkodásra használja), és a világ egyik legjobb védője, aki rendszerint megbénítja a Bayern München és a német válogatott aktuális ellenfeleinek jobb oldali szekcióját, csendben, precízen teszi a dolgát és mentes mindenfajta sztárallűrtől. A két hónap múlva 28 éves hátvédnek most írni volt kedve, egészen pontosan diktálni, méghozzá 270 oldalnyi anyagot, a könyv javarésze a saját pályafutását mutatja be. Ez eddig maximálisan passzol a minibekkről alkotott képhez, csakhogy néhány passzus elvitte a művet egy egész más irányba. Philipp Lahm beszúrt a történetbe néhány általa tanulságosnak vélt, az érintettekre nézve azonban sértő esetet, korábbi edzőit, vezetőit pellengérre állítva tette milliók számára olvashatóvá a minden bizonnyal bestsellerré váló alkotást, amely így az életrajzi regényből pillanatok alatt botránykönyvvé változott. Az ügyet - merthogy az lett belőle - egyelőre óvatosan kezeli a Német Labdarúgó Szövetség, állítólag először végigolvassák a könyvet, mielőtt ítéletet mondanak róla és szerzőjéről. A leleplező írásból egyébként kimaradt a jelenlegi szövetségi kapitány, Joachim Löw, illetve a bármikor bárhol (főleg a válogatottnál és a Bayernnél) szívesen látott Ottmar Hitzfeld. Lám, ez a Lahm nem csak jó futballista, hanem okos is.

2. Újpesten a helyzet változatlan

Már-már azt hihettük, hogy Újpesten konszolidálódik a helyzet, aztán tessék…A Hollandiából hazatért Fehér Csaba bilincses akciója, majd az ő illetve Böőr Zoltán szabadlistára tétele fényes bizonyítéka annak, hogy még sötétebbé vált a kép a Megyeri úton. Miközben a csapat mintha talpra állt volna a pont és gólnélküliséggel terhelt időszak után, vagy inkább fogalmazzunk úgy, feltérdelt a padlóról, addig a háttérben megy a fúrás, a sugdolózás, a gyanúsítgatás. A helyzet tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy az amúgy is sérülések tizedelte lilák mentális deficittel küszködjenek. Az új edző, Zoran Szpisljak megpróbálja ugyan kizárni az öltözőből a szakmát mérgező (ál)híreket, ez azonban eddig nem sikerült, és ahogy a jelenlegi hangulatból következtetni lehet, ezután sem fog. Az újpesti fejlemények kapcsán ismét megszólalt a korábbi sportigazgató, Kovács Zoltán, aki most már kívülállóként, érzelmileg azonban bennfentesként lehúzta a keresztvizet a regnáló vezetőségről, ezzel is olajat öntve a tűzre. Az ugye egyértelmű, hogy ha az Újpest valóban ki akar egyenesedni, akkor a jelenlegi helyzet nem tartható tovább, a kérdés csak az, mikor döntenek úgy az érdekeltek, hogy a klub múltjához, és felnőttekhez méltó módon rendezik a problémát.

3. Sokba került a lenge haj

Mennyit érhet egy fazonigazítás? Ízlés és pénztárca függvénye, ha viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy 42 ezer euróért hajlandó-e valaki egy kis fodrászkodásra, valószínűleg a kérdezőt nézik hülyének. A tegui atlétikai világbajnokság női távolugrásának döntője nem szolgált különösebb meglepetéssel, ha csak az nem, hogy az amerikai Brittney Reese az első kísérletével (6.82) nyerte meg a számot, utána ötször belépett. Az meg aztán pláne nem kavarta fel a közvéleményt, hogy Nasztasszija Mironcsik-Ivanova a negyedik lett (6.74) - valakinek ott is kell végezni…Csakhogy a Gazetta dello Sport napokkal később kikockázta az ugrást, és a felvételen jól látható, hogy a fehérorosz lány hosszú copfja hagyta az utolsó nyomot a homokban, ezért elúszott számára az aranyérem, és az ezzel járó - átszámítva - 11,5 millió forint. Bosszantó hiba, ám ilyenkor az jut az ember eszébe, hogy a versenyzőnek van edzője, vezetője, ne adj Isten menedzsere, akinek el nem ítélhető módon lehet, hogy bejön a szexis lófarok, de az sem árt, ha a szabálykönyvet is legalább ennyire figyelmesen bújja. Nem csodálkoznék azon, ha Nasztasszija a londoni olimpián tüsifrizurával állna rajthoz. Ugrani azzal is lehet, és még izgató is tud lenni…