Diósgyőr

Tisza Tibor aláírta hároméves szerződését

Hétfőn aláírta szerződését, így már hivatalosan is a Diósgyőr játékosa Tisza Tibor, aki saját bevallása szerint nincs százszázalékos állapotban, de küzd a csapatba kerülésért.

Dudás Hunornak, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatójának imponált, hogy Tisza elsősorban külföldi klubba akart igazolni, mivel szerinte ez az ambiciózus hozzáállás például szolgálhat a csapat többi játékosának.

Szentes Lázár szakmai igazgató régi ismerősként köszönthette a támadót - aki a DVTK elsőszámú magyar kiszemeltje volt -, hiszen még a Debrecen edzőjeként magával vitte az akkor még utánpótlás korú játékost edzőtáborokba, illetve később Újpesten is dolgoztak együtt.

Tisza kiemelte, hogy játszott ugyan korábban új csapatában, de az akkori keretből most már csak Halgas Tibor van a klubnál, így a társakat, és a posztján a vetélytársakat is meg kell ismernie. Elmondta, hogy nehéz volt számára a nyári, csapat nélküli időszak, de Pajkos János segítségével valamennyit tudott készülni az új idényre. Tökéletes állapotban azonban még nincs, így egy kis időre lesz szüksége, hogy a csapatba kerülést ki tudja harcolni.