NB II

Az MTK nem látványosan, de halad a feljutás felé

Címkék:

Az MTK Budapest egyelőre nem látványos játékkal, de pontveszteség nélkül áll a másodosztály Nyugati csoportjában.

Az MTK Budapest magabiztosan győzte le hazai pályán 2-0-ra a BKV Előre csapatát, és továbbra is 100 százalékos teljesítménnyel áll az NB II-ben.

"Az első félidőben sok gólhelyzetet hagytunk ki, és ez megbosszulta magát a tekintetben, hogy nehéz lett a meccs. A keményen, sokszor talán túl agresszíven játszó ellenfél védekezését nehezen tudtuk feltörni. A második félidőben folyamatosan támadtunk, és sikerült felőrölnünk az ellenállást. A nyomás eredményeként vezetést szereztünk, majd újabb góllal tettük biztossá a sikert. Összességében nem mondhatjuk, hogy látványos lett volna a találkozó, de úgy érzem, hogy megérdemelten diadalmaskodtunk" - nyilatkozta Garami József szakmai igazgató a klub hivatalos oldalán.