Átigazolás

Záróra az átigazolási piacon - hírek percről percre

Magyar idő szerint szerda éjfélkor lezárul Európában az átigazolási piac, a csapatok pedig - ahogy azt megszokhattuk - minden követ megmozgatnak, hogy az utosló pillanatban is megerősítsék keretüket. Mivel már csak néhány óra van hátra a zárásig, folyamatosan frissülő cikkünkben próbáljuk nyomon követni a legjelentősebb történéseket.

01:12 - A 32 éves walesi támadó, Craig Bellamy a Liverpoolba szerződött. Bellamy a Manchester Citytől érkezett az Anfieldre, az előző szezont a másodosztályú Cardiff Citynél töltötte kölcsönben.

01:06 - Az Aston Villa hivatalosan bejelentette, hogy leigazolta a Tottenham Hotspurtól Jermaine Jenast és Alan Huttont. A balbekk Hutton végleg, a középpályás Jenas egy évre kölcsönbe érkezett Birminghambe.

01:02 - Távozott a Liverpooltól Raúl Meireles. A 28 éves portugál középpályás az angol sajtó szerint szerdán késő este nyújtotta be átigazolási kérelmét a Vörösök vezetőinek, majd nem sokkal később a Chelsea bejelentette, hogy szerződtette a játékost. Ezzel szinte egy időben az is kiderült, hogy Josszi Benjunt kölcsönvette a Kékektől az Arsenal.

00:39 - A 29 éves, angol válogatott szélső, Shaun Wright-Phillips a Manchester Cityből az újonc Queens Park Rangershöz igazolt.

00:26 - A Videoton hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Lipták Zoltánnal. A 2009-ben az Újpesstől igazolt 26 éves válogatott védő így szabadon igazolhatóvá vált, de egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását.

23:08 - A Manchester City támadója, Craig Bellamy megérkezett a Liverpool Melwood-i edzőközpontjába, ahol orvosi vizsgálaton esik majd át.

22:42 - A Standard Liege mégsem tudott megállapodni Németh Krisztián kölcsönvételéről görög klubjával, így maradhat Pireuszban.

22:40 - Az Újpest FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontották a középpályás Böőr Zoltán kontraktusát, aki ezáltal szabadon igazolhatóvá vált.

22:30 - A Sky Sports riporterének a szakember elmondta, Gary Cahillt nem sikerült megszerezniük, Kaká leigazolása csak kacsa volt, így nem várható több játékos érkezése már a következő órákban.

22:16 - David N'Gog Liverpoolból Boltonba távozott, a 22 éves francia csatár három évre írt alá a Wanderershez.

22:06 - A Wigan Athletic leigazolta a Chelsea-től a védő Patrick van Aanholtot és a Celtictől a támadó középpályás Shaun Maloney-t.

22:14 - A Kaposvári Rákóczi együtteséből ketten távoztak: Farkas Zoltánt szerződtette a Vasas, Máté Péter pedig visszatért Zalaegerszegre.

21:49 - A 29 éves, 24-szeres magyar válogatott balhátvéd, Bodor Boldizsár az OFI Kréta együttesénél folytatja pályafutását.

21:17 - A városi riválisnál folytatja pályafutását Owen Hargreaves. Az üveglábú középpályás szerződése lejárt a Manchester Unitednél, ingyen került a Cityhez.

21:16 - Az Everton elutasította az Arsenal 10 millió fontos ajánlatát Mikel Artetárt, így a 29 éves középpályás maradhat Liverpoolban.

20:56 - Az Újpest FC szerdán közös megegyezéssel szerződést bontott Fehér Csabával, aki azonnali hatállyal távozik a lila-fehér klubtól.

20:17 - Az Arsenal egy évre kölcsönadta a Costa Rica-i Joel Campbellt a francia Lorient csapatának. A 19 éves tehetség a nyári Copa Américán tűnt fel, a dél-amerikai kontinentorna után lecsaptak rá az Ágyúsok, de egyelőre tapasztalatszerzés céljából elengedték a Ligue-1-be.

20:15 - A Panathinaikosz hivatalos honlapján is bejelentette Rudolf Gergely átigazolását. A magyar válogatott támadó egy évre kölcsönbe érkezik a Genoától.

20:13 - A Daily Mirror úgy tudja, a Tottenham Hotspur támadója, Peter Crouch megegyezett a Stoke Cityvel.

19:53 - Az olasz bajnok AC Milan szerződtette Antonio Nocerinót a Palermótól. A 26 éves védekező középpályás öt évre írt alá a vörös-feketékhez.

19:33 - Mauro Záratét is leigazolta az Internazionale: a Laziótól érkező argentin támadó 2015-ig írt alá a kék-feketékhez.

18:52 - Vadócz Krisztiánnal a mai napon szerződést bontott az Osasuna. Válogatott középpályásunkat a holland NEC Nijmegen igazolta le, ahol 2007 és 2008 között már futballozott.

18:38 - Horváth András, a ZTE FC középpályása távozik a csapattól, ugyanis kétéves szerződést írt alá nevelő együttesével, a Szombathelyi Haladással.

17:56 - Az Arsenal honlapján közölte, hogy megegyezett a Werder Bremennel Per Mertesacker leigazolásáról.

17:44 - A DVSC-TEVA nigériai támadója, Eugene Salami az NB II-es Nyíregyháza labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

17:33 - Távozik a Haladás csapatától Molnár Balázs: a rutinos középpályás a nyugat.hu szerint visszatér szülővárosába és a Zalaegerszeg együttesében folytatja tovább pályafutását.

16:51 - Az Arsenal hivatalos honlapján tette közzé, hogy hosszabb távú szerződést kötött a Fenerbache brazil válogatott védőjével, André Santosszal. A londoniak a megállapodás anyagi részleteit nem tették közzé, de meg nem erősített hírek szerint 7 millió euró körüli összeget fizettek a törököknek.

16:23 - Az AS Roma csapata 10 millió euróért leigazolta az Olimpique Lyon bosnyák irányítóját, Mihalem Pjanicot. A 21 éves játékos négy évre kötelezte el magát a "farkasokhoz".

15:43 - A PSV Eindhoven hivatalosan bejelentette, hogy ötéves szerződést kötött Tim Matavzzal, a Gröningentől érkező szlovén csatárral.

15:39 - A Queens Park Rangers szerződteti 1 millió fontért Anton Ferdinandot. A 26 éves védő már átesett az orvosi vizsgálatokon is, és ma este aláírhatja a szerződését. Anton a Manchester Unitedben játszó Rio Ferdinand öccse, ezelőtt 3 évvel 8 millió fontért szerződött a Sunderlandbe, ahonnan azonban jövő nyáron ingyen távozhatna, ezért került áron alul a QPR-hez.

15:27 - A Primera División egyik újonca, a Rayo Vallecano leigazolta a görög Olympiakosztól Raúl Bravót, a Real Madrid korábbi védőjét.

14:42 - A Barcelona egy évre kölcsönadta az orosz Alakszandar Hlebet a német Wolfsburgnak.

14:38 - A Győri ETO FC első csapatától a mai napon közös megegyezéssel távozott Djordije Cetkovic, Zoran Supic és Vedran Niksic. Az algériai Club Sportif Constantinois csapatához kölcsönbe szerződött Fouad Bouguerra. André Lamas és Nicolas Ceolin ügyében, többek között a ZTE-vel is, Pátkai Máté viszont nem érkezik a csapathoz.

14:28 - A Zalai Hírlap Információi szerint a Videoton együtteséből Hídvégi Sándor és Szakály Dénes (utóbbi kölcsönbe) nagy valószínűséggel Zalaegerszegen folytatják pályafutásukat.

14:27 - A Liverpool kölcsönadta angol válogatott középpályását, Joe Cole-t a francia bajnoki címvédő Lille csapatának.

13:51 - A "királyi gárdánál" hivatalosan is bejelentették, hogy a 2011/2012-es szezonra kölcsönadják a Getafe csapatának Pedro Leónt.

13:38 - Az Pécsi MFC kétéves szerződést kötött az Olimpija Ljubjana játékosával, Zoran Zseljkoviccsal.

12:53 - A The Sun értelésülései szerint a Buzsáky Ákost is foglalkoztató Queen's Park Rangers 6,5 millió fontot ajánlott a Manchester Citynek az angol válogatott Shaun Wright-Phillipsért.

12:29 - Németh Krisztián is csapatot vált: a magyar támadó a görög Olimpiakosztól a belga Standard Liége-hez került kölcsönbe.

12:07 - A Videoton csapat egy évre kölcsönadta Lencse Lászlót a Kecskemét együttesének.

11:16 - A spanyol Marca szerint a Wolfsburgnál mellőzőtt brazil Diego a következő idényre az Atlético Madrid csapatához kerül.

10:35 - A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a HSV Hamburg együttesétől a holland válogatott Eljero Eliát. A 24 éves szélső négyéves megállapodást kötött a torinóiakkal.

10:12 - A Genoa magyar válogatott támadóját, Rudolf Gergely a görög Panathinaikosz csapata venné kölcsön a következő évadra. A jelenleg a válogatottal készülő Rudolf távozását az olasz klub sportigazgatója "vetítette" előre.