NB I

Gólzáporos mérkőzésen maradt hibátlan a Debrecen

A DVSC-TEVA hazai pályán 3-2-re, de magabiztosan nyert az Újpest ellen, így továbbra is hibátlan teljesítménnyel vezeti az OTP Bank Ligát.

Szakály harcol Egerszegivel Debrecenben - Fotó: MTI

„Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy szerepelt eddig az Újpest a bajnokságban – nyilatkozta Kondás Elemér, a DVSC szakvezetője a találkozó előtt. - Csak arra kell összpontosítanunk, hogy megnyerjük a mérkőzést hazai közönség előtt.”

„Az utóbbi három hétben a lehetőségeinkhez mérten mindent megtettünk azért, hogy a csapat még jobb állapotba kerüljön” - fogalmazott Zoran Szpisljak, az Újpest nemrég kinevezett vezetőedzője.

A vendégek továbbra is rengeteg sérülttel rendelkeztek, de Takács és Rajczi így is csak a cserepadon kapott helyet. A DVSC-nél természetesen jóval nagyobb a választék, Varga, Yannick és a nagy öreg Dombi vártak bevetésre a cserék között. A 10. percben Egerszegi indította jó labdával Barczit, ám Simac az utolsó pillanatban menteni tudott. A 22. percben aztán megszerezte a vezetést a fölényben játszó Debrecen: a bal oldalról Rezes középre adott, Szakály egy csel után kapura lőtt volna, de becsúszva mentettek előle. Jött azonban Bódi, aki 10 méterről, jobbról a jobb alsóba lőtt (1–0).

Hat percre rá Rezes lépett ki teljesen üresen a bal oldalon, majd lőtt ziccerből, ám nem találta el a kaput. A francia Coulibaly is növelhette volna az előnyt, de Balajcza jó helyen volt. A 37. percben aztán a semmiből egyenlítettek a lilák: Barczi bal oldali szögletét Pollák fejelte vissza, Egerszegi pedig 11 méterről, félfordulatból a jobb sarokba lőtt (1-1).

Így a csapatok döntetlennel vonultak az öltözőbe. A fordulás után négy perccel ismét vezetett a DVSC. Varga indítását Coulibaly adta középre, Yannick lőtte kapura, Balajcza pedig már csak beleérni tudott (2-1). Továbbra is fölényben játszott a Debrecen, így növelni tudták az előnyüket. Yannick bal oldali beadását Coulibaly lőtte kapásból kapura, Dvorschákon megpattant a labda, így Balajczának nem volt esélye (3–1). Nem adta fel azonban a vendégcsapat, bár ismét a semmiből szereztek gólt ezúttal Simon révén, aki 15 méterről lőtte ki a jobb alsót (3-2). A szépítő gól után sem a fővárosiak szorongattak, hanem a Lokinak adódtak helyzetei, de Coulibaly elpuskázta azokat, így maradt a 3-2-es hazai győzelem. A DVSC 7 forduló után is hibátlan teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.

OTP Bank Liga
7. forduló
DVSC-TEVA-Újpest 3-2 (1-1)
Gólszerző: Bódi (22.), Yannick (49.), Coulibaly (63.) ill Egerszegi (37.), Simon K. (74.)