UEFA Szuperkupa

A Barcelona gyengébb játékkal is Európa királya lett

Bár nem játszott meggyőzően, 2-0-ra nyert a Barcelona a Porto ellen az Európai Szuperkupa döntőjében. A portugál együttes a mérkőzés első harmadában nyomás alatt tudta tartani a Katalánokat, de Messi kihasznált egy nagy védelmi hibát, majd a hajrában Fabregas is megszerezte első gólját gránátvörös-kék mezben.

A Barcelona játékosai ünnepelnek, miután megnyerték az Európai Szuperkupát a Porto ellen Monacóban a II. Lajos Stadionban 2011 augusztusában

A Porto hasonló letámadással kezdett, mint amit a Real Madrid is alkalmazott a Spanyol Szuperkupa mérkőzésein, és majdnem olyan hatékonyan alkalmazták, mint a Királyi Gárda, gólt azonban nem tudtak belőle szerezni. Hulk két szabadrúgást is elvégezhetett, valamint egy szép jobb oldali cselsorozat után helyzetbe is került, rajta kívül pedig Moutinho és védésre késztette egyszer Victor Valdest.

Szűk félórának kellett eltelnie, mire a Barcelona hosszabb időre ki tudott jönni a szorításból, de nagy helyzetet így sem tudtak kialakítani. Segített nekik benne a portugál együttes: Guarin nagyon rosszul passzolt hátra a 39. percben, a jóval a védők mögött sétálgató Messi begyűjtötte a labdát, egy szép csellel elvitte Helton mellett, és az üres kapuba lőtt. (1-0)

Kleber az első félidő hajrájában még esélyt kapott az egyenlítésre, de addig nézelődött egyedül a tizenhatos előterében, míg Mascherano nem szerelt előle.

A második játékrész nagy részében fordított volt a játék képe, a Barcelona birtokolni tudta a labdát, de sok helyezetet nem alakítottak ki. Hátul viszont egyszer-kétszer bizonytalanok voltak, szükségtelenül kockáztattak, és a 79. percben egy ilyen labdavesztés után Abidal kihúzta Guarin lábát a tizenhatoson belül. A játékvezető azonban nem adta meg a jogos büntetőt.

A 85. percben - szintén jogosan - második sárga lapja után kiállította Rolandót, és kicsivel később a csereként beállt Cesc Fabregas Messi beívelése után mellre vette a labdát, majd az ötösre érve még a levegőből a hálóba lőtt, ezzel megszerezte felnőtt tétmérkőzésén első gólját a Barcelona csapatában. (2-0)

A véghajrában sokat már egyik csapat sem akart a másiktól, de Guarin még piros lapot érően felrúgta Mascheranót, így a Porto 9 emberrel fejezte be a mérkőzést.

Az Európai Szuperkupa tehát a BL-győztesé lett annak ellenére is, hogy a szokottnál talán valamivel gyengébben teljesítettek ezen a találkozón.

UEFA Szuperkupa
Barcelona-Porto 2-0 (1-0)
Barcelona: Valdes - Alves, Mascherano, Abidal, Adriano (Busquets 63.) - Keita - Xavi, Iniesta - Pedro (Fabregas 80.), Messi, Villa (Sánchez 61.)
Porto: Helton - Sapunaru, Rolando, Otamendi, Fucile - Souza (Fernando 77.) - Guarin, Moutinho - Hulk, Kleber (Belluschi 77.), Rodriguez (Varela 69.)
gólszerző: Messi (39.), Fabregas (87.)
kiállítva: Rolando (85.), Guarin (90.) - mindkettő Porto