Bajnokok Ligája

Köteles és Tőzsér büntetőpárbajban juttatták a főtáblára a Genket

A Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának visszavágóján a Genk a Maccabi Haifát fogadta. Az első találkozót az izraeli együttes nyerte 2-1-re, a kedd esti találkozón pedig a belga csapat szerzett vezetést. A vendégek azonban gyorsan egyenlítettek, így a hazaiak újabb vezető gólja csak a hosszabbításhoz volt elég. Mivel ott sem született gól, a tizenegyesek döntöttek.

Köteles László örül, miután megfogott egy büntetőt a Genk és a Maccabi Haifa Bajnokok Ligája selejtezőmérkőzésén 2011 augusztusában

A Genk rögtön nekiesett izraeli ellenfelének, hiszen egygólos hátrányból kellett fordítania. Pudil rögtön a második percben gólt is szerezhetett volna, de nem talált kaput, majd szintén ő és Nwanganga kerültek gyors egymásutánban ziccerbe, de Davidovitch mindkétszer nagyot védett. A 13. percben Tőzsér szabadrúgása után Vossen fejelt fölé, kicsivel később pedig a magyar középpályás fejelt kapura egy szöglet után, de a vendégkapus könnyedén fogta meg a labdát.

A 25. percben Tőzsér nehéz helyzetbe hozta hátul Joneleitet egy rövid passzal, de csapattársa a rátörő csatárra tudta rúgni a labdát, ami az alapvonalon kívülre pattant. Ez az időszak Tőzsérről szólt, hiszen szabadrúgásból próbálkozhatott kapuralövéssel 25 méterről, de pontatlan volt.

Ezután Vossen percei következtek, ő előbb Pudil bal oldali beadásából fejelt fölé, majd egy szöglet után kifejelt labdát tettek vissza elé, de ő közelről gyengén Davidovitch kezébe lőtt. A 35. percben aztán eredményes volt, miután Nwanganga megküzdött a játékszerért a tizenhatoson belül, az Cohenről elépattant, és ő estében a kapu közepébe lőtt. (1-0)

Ezzel továbbjutásra állt a Genk, de csak két percig, mivel Golasát senki nem zavarta, ő pedig 17 méterről szépen Köteles kapujának jobb felső sarkába emelt. (1-1)

Mindössze újabb négy perc telt el, és megint gólt szereztek a hazaiak: Vossen estében elsodorta Boccolit, Howard Webb azonban nem fújt, így Buffel az izraeliek kapujába bombázhatott. (2-1)

Ekkor megint megrázta magát a Maccabi, és Dvalishvili előbb távolról majd az ötös bal sarkáról is veszélyesen lőtt, de Köteles mindkétszer szépen védett. 

A második félidő elején visszaesett a színvonal, főleg a Genk húzódott visszább, hiszen ők nem kaphattak több gólt, mivel akkor már kettőt kellett volna lőniük.Ennek ellenére azért voltak helyzetek mindkét oldalon. A hazaiak főleg pontrúgások után kerültek az izraeliek kapuja elé, de Nwanganga akcióból is lőhetett, a kísérletét azonban blokkolták a védők.

A hajrá kezdetén egy-egy nagy ziccer adódott mindkét csapat előtt: előbb a hazaiak közül Ogunjimi vezette bele Davidovitchba a labdát, utóbb a vendégek részéről Amasha gurított el a bal oldalról keresztbe a kapu előtt.

A rendes játékidő utolsó perceiben mindkét csapat a bekkeléssel foglalkozott, így egyikük sem talált újra a kapuba, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadást lendületesen kezdte a Genk, Vossennek két kisebb helyzete is volt, de sem fejjel sem lábbal nem talált kaput. A mérkőzés legnagyobb kimaradt lehetősége a Maccabi játékosáé Amashaé volt, akinek megpattanó lövése a jobb kapufát találta el. Kicsivel később Tőzsér távolról laposan még megdolgoztatta Davidovitchot, de a vendégkapus megfelelt a próbán, így a hosszabbítás első fele sem hozott gólt.

Az utolsó negyedóra elején Kötelesnek kellett kétszer is védenie: Dvalashvili lapos lövését szögletre ütötte a jobb alsó elől, a sarokrúgás után pedig Falach fejesét fogta. A 111. percben Tőzsér a bal oldalról ívelt be szabadrúgást Joneleit elől azonban Davidovitch elütötte a labdát.

A 116. percben egy Genk-szöglet után Pudil és Nadson is próbálkozhatott lövéssel, de előbb Davidovitch védett, majd a védők blokkoltak. Az utolsó pillanatokban Vossen egy bal oldali beadásból a rövid oldalon a jobb felső mellé fejelt, így továbbra sem talált be egyik csapat sem, tizenegyespárbaj következett.

A Genk kezdte a párbajt, név szerint Vossen, aki keményen a jobb alsóba lőtt. (1-0)

Dvalishvili kísérletezett a Maccabiból, de Köteles lábbal védeni tudott. Maradt az 1-0.

Hubert következett a hazai csapatból, aki a jobbra dőlő kapus mellett a kapu bal oldalába lőtt. (2-0)

Az izraeilek rendes játékidőbeli gólszerzője, Golasa jött, az ő lövését kézzel védte Köteles. (2-0)

Tőzsér következett, ő a kapu bal oldalába lőtt. (3-0)

Tawatha volt az első, aki eredményes volt a vendégcsapatból. (3-1)

Pudil következett a Genkből, aki a léc alá vágta a labdát, azaz 4-1-re nyerte a tizenegyespárbajt a hazai csapat, amely a BL-főtáblájára jutott.

Bajnokok Ligája-selejtező, rájátszás, visszavágó
Genk-Maccabi Haifa 2-1 (2-1, 2-1, 2-1)
Genk: Köteles - Ngcongca, Nadson, Joneleit, Pudil - Hubert - Buffel (Limbombe 110.), Tőzsér, Barda (Vanden Borre 96.) - Vossen, Nwanganga (Ogunjimi 68.)
Maccabi Haifa: Davidovitch - Meshumar, I. Cohen, Falach, Tawatha - Vered (Katan 79.), Yahaya, Boccoli (Yampolski 46.), Golasa - Amasha (T. Cohen 112.) - Dvalishvili
gólszerző: Vossen (35.), Buffel (41.) illetve Golasa (37.)
kiállítva: I. Cohen (109., Maccabi Haifa)
Továbbjutott a Genk 3-3-as összesítés után tizenegyespárbajban (4-1).