Kosárlabda

A becsületéért játszik a magyar válogatott

Vasárnap este Helsinkiben Európa-bajnoki pótselejtezőn szerepel a magyar férfi kosárlabda válogatott.  Tétje már nincs a találkozónak, a mieink ugyanis már biztosan nem juthatnak ki a kontinenstornára.

Legutóbb Szolnokon hatalmas csalódást okoztak a Báderék

A háromfős selejtezőcsoportból az első két helyezett csapat jut ki a litvániai Eb-re, de mivel a mieink eddigi három mérkőzésükből valamennyit elveszítették, az utolsó forduló eredményétől függetlenül eldőlt, hogy Finnország mellett Portugália vehet részt a 24 csapatos tornán.

A válogatottunkat irányító Mészáros Lajos a bb1.hu-nak azt mondta, hogy a kialakult szituáció ellenére sem lesz a mieink számára tét nélküli a mérkőzés.

"Egyáltalán nem lesz tét nélküli számunkra a találkozó. A válogatott becsületéről, tartásáról van szó. Mindent megteszünk azért, hogy feledtessük szurkolóinkkal a csütörtöki meccset. Tudjuk jól, hogy óriási feladat előtt állunk, hiszen most mindenki nagyon csalódott. Egyelőre még mi sem hittük el, hogy mi történt velünk csütörtökön. De tovább kell mennünk, dolgozni kell, hiszen a letargia nem vezet sehova. Nagy nyomás volt rajtunk, mindenki elvárta tőlünk, hogy kijussunk az Eb-re. Pedig én már korábban is elmondtam, hogy ez nem ilyen egyszerű. Elsősorban védekezésben kell javulnunk. Nem volt összhang a csapatban, nem dolgoztunk együtt, egyedül pedig nyilvánvaló, hogy nem megy. Ez mentális problémára vezethető vissza" - nyilatkozta a szakmai igazgató a portálnak.

Mi tagadás, van mit törlesztenie a magyar csapatnak a szurkolók felé, amely legutóbb Szolnokon a csoport leggyengébb együttesének tartott Portugáliától kapott jókora pofont.

Eb-pótselejtező
Finnország - Magyarország 19.00
Helsinki, vasárnap, 19:00 Tv:Sport M
Várható kezdőcsapatok:
Finnország: Koponen - Salin - Huff - Kotti - Muurinen.
Magyarország: Trotter - Horváth Á. - Hanga - Lóránt - Báder.