Férfi kosárlabda

Amerikai irányítóval erősített a Debrecen

  • MTI

A férfi kosárlabda élvonalban érdekelt Factum Sport Debrecen pénteken hivatalos sajtótájékoztatón mutatta be Justin Ingramet, új amerikai játékosát.

Az irányítóval egyéves szerződést kötött a klub, de amint Takács Endre ügyvezető elmondta: reményeik szerint ebből egy hosszabb távú együttműködés is lehet.

A légiós kiemelte: más játékosoktól már hallott a magyar bajnokságról, amelyben tudása legjavát adva szeretné egy kiváló eredmény elérésében segíteni a debreceni egyesületet.

A 26 esztendős kosaras az egyetemi évei után négy szezonon keresztül a francia második vonalban (Saint-Étienne Basket, Bourg-en-Bresse, Stade Clermontois Basket, Olimpique d'Antibes) szerepelt, ahol minden alkalommal tíz pont fölötti átlagot produkált.
Mika Turunen, az előző idényben 13. helyen zárt Factum finn vezetőedzője magyarul elmondta: Ingram a magyar bajnokság legjobb irányítója lehet, hiszen gyors, kiválóan dob, cselez és emberileg is nagyra tartja őt.

A finn szakember neveket nem akart mondani, de jelezte, hogy még két külföldi és várhatóan három magyar kosaras érkezhet az október eleji bajnoki rajtig a Factumhoz.