Vélemény

Sousa üzent - türelem

  • Göbölöys János

Az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a bajnoki címvédő Videoton nem bírt a tavaly épphogy bentmaradó Siófokkal (0-0).

Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője
A számok már megint nem hazudtak. A statisztikailag alátámasztott előrejelzés szerint kevés gólt, és döntetlen körüli eredményt vártunk az első fordulóból elhalasztott Siófok-Videoton mérkőzésen. A fehérváriak legutóbb tizennégy éve nyertek (1-0) a Balaton-parti városban, azóta a szerdaival együtt hét meccset játszottak a csapatok, ezeken hét gól esett, háromszor nyert 1-0-ra a Siófok, és két-két 1-1-es illetve 0-0-s döntetlen született. Mindez csak azért érdekes, mert a vizsgált időszakban a Videoton egy hosszan tartó, erősen hullámzó teljesítmény után az utóbbi két évben vált élcsapattá, az előző szezonban bajnok lett, a klub és a szakmai stáb eltökélt szándéka, hogy három éven belül a BL-csoportkörnek is tagja legyen. Mindezek érdekében Fehérváron sok százmilliót költöttek infrastruktúrára, játékosokra, edzőkre. A Siófok ez idő alatt hol az első, hol a másodosztályban szerepelt, tavaly újoncként ismét rezgett a léc, de végül a helyén maradt, igaz, ebben vastagon benne volt az MTK siralmas tavasza is.

Ha tehát valamikor, most a levegőben lógott a trendforduló, a Videotonnak nem csak esélye volt arra, hogy megszakítsa a mintegy másfél évtizede tartó siófoki nyeretlenségi sorozatát, hanem el is várták tőle. A szurkolók szinte természetesnek vették a győzelmet, de a szakmai érvek is e mellett szóltak. Ehelyett nemhogy pontot, de gólt sem szerzett szerdán a csapat, és bizony megtörtént az, amire néhány héttel ezelőtt gondolni sem mertek Fehérváron, a lefújás után kifütyülték Alveséket - nem a Siófok, hanem a Videoton hívei.

Ilyenkor persze természetes, hogy a sikertelenséggel egyenes arányban nő az elégedetlenség, én mindenesetre azt javasolnám a fehérvári drukkereknek, nyugodjanak meg. Paulo Sousa sem idegeskedik, bár nyilván bántja a dolog, a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megpróbált ugyan valamiféle indokot találni a debreceni és a siófoki eredménytelenségre (ha az elején berúgjuk a helyzeteket…), de ezek a klisék valahogy nem illenek bele az ő (játékos)karrierjébe, és szerintem az edzői szakmáról alkotott hitvallásába sem. Sokkal inkább elfogadható a nyilatkozatának azon része, melyben a jövőről beszélt, arról többek között, hogy a Videoton előtt álló húsz(!) év sokkal fontosabb, mint a mostani mérkőzések, hosszú távon kell gondolkodni, ő is ezt teszi.

Azért fontos a fenti gondolat, mert mögöttes üzenete is van. A portugál finoman felhívta a közvetlen kritikusai és talán a klubvezetők figyelmét is arra, hogy ne ítéljenek korán, a szerződése három évre szól. Addig meg csak összejön az ígért európai színvonal.

MESTERI MONDATOK

A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, így volt ez most is (forrás: pepsifoci.hu)

Ifj. Mihalecz István (Siófok) hasonlata: ,,A fiúknak akkora önbizalmuk volt a második játékrészben, mint amikor győztes mérkőzés után betérnek a Petőfi sétány egyik szórakozóhelyére”.
Paulo Sousa (Videoton) jövőképe: ,,Azért jöttem ide, hogy új szellemet, új stílust adjak a csapatnak, nagyon sokat segíthetnének a sikerek, de ezek egyelőre elmaradnak. Ugyanakkor sokkal többről van szó, mint egyszerű munkáról, én hosszútávon gondolkozom”.

OTP Bank Liga, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés
BFC SIÓFOK–VIDEOTON 0-0
Siófok, 4500 néző. Vezette: Farkas Ádám (Kelemen Attila, Butkai Zsolt)
Siófok: Milinte - Mogyorósi, Fehér Zs., Nyári, Kiss Zs. - Haraszti, Tusori (Lattenstein, 84.), Kecskés (Lengyel, 90.), Melczer - Huszák (Horváth A., 80.), Sowunmi. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István. Cserepad: Mester, Lengyel, Horváth A., Lattenstein, Pécseli, Farkas J.
Videoton: Tujvel - Brachi, Vaskó, Horváth G., H. Sánchez – Nagy D., Mitrovics (Vasziljevics, 55.), Elek Á. (Sándor Gy., 75.), Polonkai, Walter Lee (Nikolics, 60.) - Alves. Vezetőedző: Paulo Sousa. Cserepad: Bozsovics, Hídvégi, Nikolics, Sándor Gy., Vasziljevics, Szakály D.
Sárga lap: Sowunmi (52.), illetve H. Sánchez (35.)