Kecskemét

Maynard debütálhat a Honvéd ellen

Tomiszlav Szivics, a Kecskeméti TE vezetőedzője csütörtökön a klub hivatalos honlapjának megerősítette, hogy Kelvin Ruben Maynard, a csapat nyáron igazolt játékosa felépült sérüléséből – az elmúlt hétvégén a KTE NB III-as együttesében szerepelt Magyar Kupa mérkőzésen – és helyet kapott a Budapesti Honvéd ellen készülő keretben.

A vezetőedző még nem tudja, hogy kezdőként, vagy csereként számít a védőre, de nagy esélyt lát arra Maynard bemutatkozik az NB I-ben.

A KTE-vel kapcsolatos további hír, hogy Igor Pisanjuk jelenleg Kanadában tartózkodik, ahol rehabilitációs kezeléseken vesz részt.