Ferencváros

Keller József lesz Nagy Tamás segítője

A Ferencváros kispadjáról távozó Prukner László helyét ideiglenesen eddigi segítője, Nagy Tamás veszi át. A zöld-fehér klub közlése szerint Nagynak a klub korábbi legendája, Keller József segíti majd a munkáját.

Mint ismert, kedden a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége közleményben tudatta, hogy a klubnál a szakmai igazgatói és vezetőedzői feladatokat is ellátó Prukner László önszántából elhagyja a népligeti csapatot.

A klub elöljárói ezután úgy határoztak, hogy amíg nem sikerült megtalálni a távozó szakember utódját, az együttes eddigi másodedzője, Nagy Tamás készíti fel a csapatot a soron következő bajnoki(k)ra. A Ferencváros tájékoztatása szerint Nagy munkáját a klub korábbi védőjátékosa, Keller József segíti majd.