Átigazolás

Timoscsuk és az Anzsi nagyjából mindenben megegyezett - sajtóhír

Orosz honlapok értesülései szerint Anatolij Timoscsuk, a Bayern München ukrán középpályása visszatér az orosz bajnokságba, méghozzá a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala játékosa lesz. A felek állítólag szinte mindenben megegyeztek, napokon belül megtörténhet az átigazolás.

Anatolij Timoscsuk tárja szét a kezét a Bayern München egyik edzőmérkőzésén 2011 júliusában

Timoscsuk a Bayern München első két bajnokiján nem kapott lehetőséget, és elképzelhető, hogy a Bundesligában már nem is lép többször pályára. A hírek szerint ugyanis napokon belül az Anzsihoz igazolhat.

Dzsudzsák Balázs csapata nem az egyetlen orosz kérője volt a középpályásnak, ugyanis korábbi egyesülete, a Zenit is hajlandó lett volna 2 millió eurót fizetni érte (két éve 11 millióért adták el a Bajoroknak). Úgy tűnik azonban, hogy a dagesztáni klub ennél jobb feltételeket kínált.

Timoscsuk az ukrán Lutszk-ban kezdte a pályafutását, majd 1997-től tíz éven át a Sahtar Donyeckben játszott. Innen három bajnoki cím és három kupagyőzelem után igazolt a Zenithez, amellyel megnyerte az orosz bajnokságot, az UEFA-kupát és az Európai Szuperkupát is. A Bayernnel egy bajnoki címet szerzett, és elhódította a Német Kupát, valamint bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe.