Bundesliga előzetes

A Leverkusen kapus nélkül várja a pénztelen Werdert

Vasárnap délután két mérkőzést rendeznek a német Bundesliga második fordulójában. A Kaiserslautern és az Augsburg találkozója mellett a Leverkusen és a Werder Bremen is összecsap. Utóbbi különleges körülmények nélkül is érdekes rangadó lenne, hát még úgy, hogy mindkét klubnak vannak gondjai rögtön az idény elején.

Kaiserslautern-FC Augsburg
vasárnap 15:30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: X
A Kaiserslautern nem tudott nagy ellenállást kifejteni a Werder ellen, és korai lehet a kijelentés, de valószínű, hogy ők a kiesés elleni harcban lesznek leginkább érdekeltek. Az Augsburg sem tűnik a bajnoki cím nagy esélyesének, és a Freiburg elleni hazai döntetlen sem mutatja épp azt, hogy a nagyok rettegett ellenfelei lennének majd. Nem biztos, hogy békésen, de szerintünk kiegyeznek majd egymás ellen az 1-1 pontban.

Thomas Schaaf, a Werder Bremen vezetőedzője ül a csapata Kaiserslautern elleni Bundesliga-mérkőzése előtt a kispadon a Weser Stadionban 2011 augusztusában


Bayer Leverkusen-Werder Bremen
vasárnap 17:30 (Eurosport 2)
hatharom-tipp: 1
A kapusgondok a pénzhiány ellen. A Leverkusen állandó válogatott kerettag hálóőre, Adler már korábban megsérült, Giefer pedig a Mainz elleni múlt heti vereség alkalmával szenvedett egy ütközés után agyrázkódást. Ráadásul amnéziában is szenved, így saját bevallása szerint nem sokra emlékszik a találkozóból, pedig igencsak látványos hibával segítette előnyhöz Stieber Zoltán és Szalai Ádám csapatát. Így talán jól is jön neki egy kis pihenő, az más kérdés, hogy edzőjének, Robin Duttnak lehetnek gondjai azzal, hogy kit állítson a kapuba. A Werdernek egyelőre még ott van Tim Wiese, és a portás legutóbbi nyilatkozata szerint maradni is akar annak ellenére, hogy néhány hete az anyagi gondokkal küszködő Brementől Wolfsburgba vágyott. A Kaiserslauternt a Spanyolországból visszatérő Rosenberg duplájával viszonylag könnyen legyőzték, de a Gyógyszergyáriak ellen már jóval nehezebb lesz akár pontot szerezni is, annak ellenére, hogy Leverkusenben a kispadon és a keretben is voltak változások a nyáron.