Újpest

A játékosok bizonyítani akarnak Szpisljaknak - Barczi Dávid

Visszatérhet a pályára a bokasérüléséből kilábaló Barczi Dávid. Az újpestiek fiatal támadója szerint Zoran Szpisljak érkezésével új impulzusok érik a csapatot, amely minden erején azon van, hogy kimásszon a gödörből.

Mozgalmas napokon van túl az Újpest labdarúgócsapata: a hét elején Leo Beenhakker leváltotta Mészöly Gézát a vezetőedzői posztról, helyette a korábban Debrecenben dolgozó Zoran Szpisljakot nevezte ki a csapat élére, pénteken sajtóhírek szerint benyújtotta lemondását az ügyvezető-igazgató, Bartha Csaba, aki július 1-én került az Újpest vezetésébe, közben kiengedték az előzetesből a klub tulajdonosát, Tolnai Sándort.

Ebben a nem éppen ideális helyzetben kellene kimásznia a gödörből a lila-fehéreknek, akik négy fordulót követően rúgott gól és szerzett pont nélkül állnak az OTP Bank Ligában. Barczi Dávid, a csapat fiatal támadója az ujpestfc.hu-nak nyilatkozva elmondta: az új tréner érkezése remélhetőleg mindenkiből kihozza a maximumot.

"Az edzőváltással új impulzusok jöttek, nyilván Zoran Szpisljak bizonyítani szeretné, hogy megállja a helyét Újpesten, mi pedig neki akarjuk bizonyítani, hogy az eddigi eredmények nem tükrözik játéktudásunkat, illetve azt is, hogy helyünk van a kezdőben. Bízom benne, hogy ez a kölcsönös bizonyítási vágy, kihozza mindenkiből a maximumot, ami meglátszik majd a teljesítményünkön és az eredményeken is. Zoran Szpisljakot közvetlen, jól felkészült szakembernek ismertem meg, de két nap után többet egyelőre nem tudok mondani" - mondta Barczi, aki a hétvégén Kaposváron már játékra jelentkezhet, miután bokasérülése szépen javul.

"A mai napig bajlódom vele, de szerencsére már sokkal kevésbé fáj. Kisebb fájdalmat még érzek, de mihelyt bemelegszik, el is feledkezem róla, aztán persze ahogy fáradok, úgy jön elő egyre jobban. Mindenesetre már játszhatok, így lényegesen jobban érzem magam" - számolt be állapotáról a 22 éves csatár.