NB I előzetes

A Honvéd szárnyal, a Fradi tisztul

  • Göbölyös János

Az OTP Liga 5. fordulójában szombaton hat mérkőzést rendeznek. A még nyeretlen, tizenkettedik Ferencváros a legtöbb gólt szerző, ötödik helyezett Honvéddal játszik Kispesten.

A még nyeretlen, tizenkettedik Ferencváros a legtöbb gólt szerző, ötödik helyezett Honvéddal játszik Kispesten

Négyből háromszor négy az kilenc. A matematikailag gyenge lábakon álló számsor a Honvéd-szurkolók számára sokat jelent, a csapatnak pedig az 5. helyet éri a bajnokságban. A kispestiek egy fájó vereséggel (Győr) kezdték a szezont, aztán úgy belelendültek, hogy négyesével rúgták a gólokat (Haladás, Vasas, ZTE), ami kilenc pontot ért számukra. Aki nagyon bele akar kötni ebbe a sorozatba, az mondhatja ugyan, hogy a három letaglózott csapat a tabella alján vesztegel, és összesen két pontot szerzett, ám aki látta a Honvéd meccseit (az ETO ellenit is), az előtt világossá vált: Supka Attila gyorsan megtalálta a kerethez illő szerkezetet, játékstílust, vagy akár fordítva, olyan játékosokkal erősített a klub, akik tökéletesen passzolnak az edző által kitalált taktikához. Szombaton este nagyobb falatot kell lenyelniük a kispestieknek, a Fradi a maga gondjával-bajával együtt képes lehet arra, hogy megakadjon a torkukon. Supka azonban nem tesz különbséget az ellenfelek között, a két csapat 188. összecsapására az elmúlt négy héthez hasonlóan készítette fel csapatát.

"Ugyanúgy készültünk, mint minden más esetben, nem változtattunk semmit a heti programon azért, mert a Ferencváros érkezik hozzánk – fogalmazott a klub hivatalos honlapján a Honvéd vezetőedzője. - A mérkőzésen hozzáállásban és koncentrációban a maximumot kell teljesítenünk! Amikor első alkalommal voltam Kispesten edző, akkor nagyon sokan kijártak a hazai mérkőzésekre, bízom abban, hogy szombaton este is sokan leszünk, és hogy jó eredményt érünk el."

Hogy mi számít jó eredménynek mostanában Kispesten, az az elmúlt hetek tükrében nem kérdés, bár abban már erősen megoszlanak a vélemények, hogy a győzelmi sorozat mellett a négyes gólszéria is folytatódhat-e. Egyrészt ugye hiába nyeretlen még a Fradi, egyik ellenfele sem verte agyon, négy meccsen öt kapott gól belefér, más kérdés, hogy a három szerzett találat finoman fogalmazva is szerény teljesítmény. Aztán ott vannak a szurkolók, akik megtöltik majd a Bozsik Stadion lelátóit, s mivel nagyjából a fele zöldben lesz, az ,,Üllői úti hangulat” is segítheti a ferencvárosi játékosokat.
A kispestiek nem csak magukban, és az őket egyre nagyobb számban buzdító szurkolókban bízhatnak, hanem az ellenfelüknél a héten kialakult mentális zavarban. A morális válság Andrezinho és Abdi eltávolításával csúcsosodott ki, a két légiós kirúgása azóta is téma a klubban, az ügyben az elnök is nyilatkozott, és elég egyértelmű választ adott arra, hogy mi, miért történt. Az azonnali intézkedéssel egyetlen célja volt a Ferencvárosnak: az egység megőrzése.

Ebben a szituációban kellett Prukner Lászlónak felkészítenie csapatát a csúcsformában lévő Honvéd ellen, hogy sikerült-e neki, az szombaton késő este kiderül.  

"A kritikus helyzet azonnali beavatkozást igényelt, de nem válságkezelést tartottunk – mondta a Ferencváros vezetőedzője, egyben szakmai igazgatója a nemzetisport.hu-nak. – Az egység fenntartása egy csapatnál folyamatos fegyelmet igényel, mert egy csettintéssel képtelen vagyok megoldani a problémákat. Több-kevesebb sikerrel, de a legtöbb játékos ért a szép szóból. Ha már ez sem használ, akkor az utolsó lehetőség a drasztikusabb fegyelmezési eszköz. Tény, hogy a két döntetlennel szerzett két pont kevés, de aki látta az eddigi négy bajnokinkat, elhiszi nekem, hogy a Pécs ellen lényegesen jobban játszottunk. Talán ha a kapufáról végre nem kifelé pattan a labda, előrébb lennénk, és ezt nem kizárólag a győzelemért járó három pontra értem. A kudarc a legnagyobb bomlasztó, míg a siker a legjobb összekovácsoló erő. A hibák, amelyekkel a győzelmek idején is számolni kell, sokkal jobban megoldhatóak a sikerek idején."

Prukner a Honvéddal kapcsolatban a következőt jegyezte meg: "Azt azért látni kell, hogy Supka Attila kollégám a tavaszi idény óta építheti csapatát. Kispesten kialakult egy állandó keret, amelyhez a nyáron csupán két-három labdarúgó csatlakozott, nem több. Egységes az együttes, amely tett azért, hogy háromszor győzzön sorozatban."

A Ferencváros edzője tudja, hogy a Honvéd jobb passzban van, mint a Fradi, ennek ellenére természetesen optimistán tekint a rangadó elé. A célja egyértelműen az, hogy csapata megnehezítse a kispestiek dolgát, és ponttal vagy pontokkal zárja le a zaklatott, de a megtisztulást célzó intézkedésekkel terhelt hetet.

Forma-index (az elmúlt öt mérkőzés alapján)*
ellenfél eredmény pontszám
Honvéd
Győri ETO
1-2 0
U21-es válogatott
2-1 1
Haladás 4-2 2,5
Vasas 4-0 2
Zalaegerszeg 4-0 2,5
Aktuális forma-index* 1,60
FTC
Kaposvár 2-2 1,25
Aalesund 1-3 0
Diósgyőr 1-1 1
Debrecen 0-1 0
Pécs
0-1 0
Aktuális forma-index* 0,45

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

 

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0(1,50)
Európa Liga 2,5(1,25)
NB I 2,0(1,00)
Magyar Kupa 2,0(1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0(1,00)
Szuperkupa 1,5(0,75)
Ligakupa 1,0(0,50)
Egyéb hazai 1,0(0,50)