Átigazolás

Fabregas a Barcelona játékosa - sajtóhír

A spanyol sajtó már kész tényként közli, hogy megegyezett az Arsenal és a Barcelona Cesc Fabregas átigazolásáról. A katalánok több játékosa, így Gerard Piqué, Victor Valdés és Carles Puyol is Twitteren üdvözölték új csapattársukat.

"Aláírt!" - közli címlapján a sport.es

Hivatalosan még egyik érintett klub sem jelentette be az átigazolást, de várhatóan néhány órán belül pont kerül az ügy végére. A katalán sport.es címlapján azt közli, hogy Fabregas már aláírt nevelőegyesületéhez, amit meg is erősítettek.

A 24 éves középpályás jelenleg úton van, mások szerint már megérkezett Barcelonába, és szombaton vagy vasárnap mutatják be, a Real Madrid elleni vasárnapi, madridi Szuperkupa-döntő első felvonására pedig már új csapatával tart a fővárosba. Az Európa-és világbajnok öt évre ír alá a gránátvörös-kékekhez.

Carles Puyol, a Barca csapatkapitány így üdvözölte jó barátját a Twitteren: "Isten hozott! Nagyon boldog vagyok, hogy visszatértél közénk!" Piqué a következőt írta: "Végre megérkezett!"

Víctor Valdés mai sajtótájékoztatóján a faggatózó újságíróknak azt mondta: "A mai nagy nap lesz."

A Barcelona legutóbbi ajánlata 35 millió fontról, vélhetően már meggyőzte az Ágyúsokat.

Az angolok részéről Arsene Wenger menedzser péntek este kijelentette, hogy Fabregas - és a Manchester Citybe tartó Samir Nasri - sorsa nagyon gyorsan eldől. Péntek reggel pedig, a Newcastle elleni szezonrajt kapcsán azt mondta, hogy nem számít egyetlen játékos távozására sem...