NB I

Akarattal és alázattal kell játszanunk a Videoton ellen - Kondás Elemér

Az NB I 5. fordulójának - és az őszi szezon - csúcsrangadóján vasárnap este az eddig százszázalékos, listavezető Debrecen fogadja a címvédő Videotont. Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzőe úgy véli, akarattal kell játszaniuk és rengeteget futniuk, ez lehet a recept a Vidi ellen.

Kondás tudja a siker receptjét a Vidi ellen"Úgy néz ki, hogy mostanában mindegyik mérkőzésünk rangadó - kezdte nyilatkozatát Kondás Elemér a Debrecen hivatalos honlapjának.  - Ezúttal az előző szezon bajnoka látogat Debrecenbe, de mi mindig győzelemre játszunk, nem számít, ki az ellenfél, és hogy otthon, vagy idegenben lépünk pályára. Most is az a célunk, hogy megszerezzük a három pontot. Remélhetőleg jó mérkőzés lesz, amelyet nagy létszámú közönség előtt játszhatunk le. Bízunk benne, hogy csakúgy, mint a Ferencváros ellen, most is telt ház lesz az Oláh Gábor utcai stadionban. Óriási segítség lenne a játékosoknak, mert plusz motivációt ad nekik. A Videoton jó csapat, három bajnokija volt eddig, ebből kettőt megnyert, de nekünk ugyanazt a játékot kell produkálnunk, mint eddig: alázattal, akarattal, határozottsággal futballozni, mint ahogy eddig is tettük. Emellett rengeteg futómennyiséget kell produkálni, amibe természetesen a minőségi futás is beletartozik, mert így tudunk az ellenfelünk fölé nőni."
 
A szakember a hiányzókról is szót ejtett. "Varga Józsefnek néhány napig pihennie kell, tehát rá semmiképpen sem számíthatok, mint ahogy az eltiltott Adamo Coulibalyra sem, vagyis két helyen kell változtatni. Még nyitott, hogy kik játszanak a helyükön. A meccsig van hátra edzésünk, bárkinek lehet esélye, hogy bekerüljön a csapatba."