Videoton

Debrecenbe három pontért utazunk - Polonkai Attila

Vasárnap rangadót rendeznek az OTP Bank Ligában: a listavezető otthonába látogat a bajnoki címvédő Videoton. A fehérváriak középpályása szerint, ha támadólag lépnek fel a Debrecen vendégeként, megszerezhetik a három pontot.

A Debrecen idei teljesítménye eddig makulátlan, Kondás Elemér fiai négy mérkőzésből négy győzelmet arattak, ráadásul legutóbb Kecskeméten egy félidőt emberhátrányban futballozva tudták kicsikarni a sikert. A címvédő ezzel szemben Kaposváron már "leégett" egyszer, igaz a Paks és a Diósgyőr ellen magabiztosan gyűjtötte be a pontokat.

Vasárnap a két csapat Debrecenben csap össze egymással, a két csapat szurkolói az év mérkőzésére készülnek, mint ahogy Polonkai Attila is.

"Nagyon nehéz meccsre számítok, a Debrecen remekül kezdte a szezont, és hazai pályán mi más is lenne a céljuk, mint megverni a bajnokot. - mondta Polonkai a vidi.hu-nak.  "Azonban a Vidi már megmutatta, akár a Sturm ellen, akár a Paks vagy éppen a DVTK ellen is, hogy képes minőségi támadófocit játszani. Ha vasárnap is hasonló felfogásban lépünk pályára, és sikerül értékesíteni a helyzeteinket, akkor elérhetjük a célunkat. Fontos, hogy a szurkolók - ahogy eddig is - továbbra is a csapat mellett legyenek, és minél többen kísérjenek el bennünket Debrecenbe is, ahova mi a 3 pontért utazunk."