Átigazolás

A Newcastle-ből erősíti meg a védelmét a Liverpool

A Liverpool és a Newcastle megegyeztek a Szarkák spanyol balhátvédjének, José Enriquének az áráról, így a játékos egy-két napon belül aláírhat a Vörösökhöz.

José Enrique, a Newcastle középhátvédje húzza hátra a labdát csapata egy Chelsea elleni mérkőzésén 2009-ben

José Enrique már az orvosi vizsgálatokon is túl van, így valószínűnek tűnik, hogy még a Liverpool szombati, Sunderland elleni első fordulós bajnokija előtt aláírja új szerződését. A védő hatmillió font körüli összegért költözik át a Tyne partjáról a Merseyére, és valószínűleg kevesebbet fog keresni heti 120 ezer fontnál, ennyit ugyanis a Vörösök nem akartak neki fizetni, és állítólag ezen alkudoztak a legtovább.

A spanyol játékos a Levantéban nevelkedett, majd a városi riválishoz, a Valenciához került 2005-ben. Ott nem játszott bajnoki mérkőzést, mivel azonnal kölcsönadták a Celtva Vigóhoz, majd egy év után a Villarrealhoz igazolt. A Sárga Tengeralattjárónál is csak egy szezont húzott le, és 2007-ben lett a Newcastle futballistája. A Szarkáknál jövő nyárig szólt volna a szerződése, amit nem akart megújítani.