Újpest

Sajnálom, hogy idő előtt kell befejeznem a munkát - Mészöly Géza

  • MTI

A 44 éves szakembert azt követően állították fel a kispadról, hogy csapata mind a négy eddigi mérkőzését elveszítette a bajnokságban, ráadásul még gólt sem rúgott. A döntésről Leo Beenhakker, a klub holland sportigazgatója tájékoztatta a szakmai stábot és a játékoskeret tagjait, hozzátéve: a csapatnak új impulzusokra van szüksége a megújuláshoz.

Az Újpest FC hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a klub ma kora délután mutatja be a gárda új vezetőedzőjét.

Mészöly Géza először 2004 és 2006 között irányította a lila-fehéreket, vezetésével két ezüstérmet nyert az együttes. A játékosként 18-szoros válogatott szakember ezt követően a Vasasnál vállalt munkát, majd tavaly áprilisban visszatért Újpestre.

"Sajnálom, hogy edzői pályafutásom során második alkalommal kell idő előtt befejeznem a munkát Újpesten - fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Mészöly Géza. - A sors fura fintora, hogy ugyancsak másodszor fordul elő velem - korábban 2010 elején a Vasasnál -, hogy az általam vezetett csapat egy külföldi szakember befolyása alá került, akinek első döntései közé tartozott, hogy az én munkámtól eltekintsen."

A tréner hozzátette, menesztése még túl friss ahhoz, hogy teljes körűen értékelje a "válás körülményeit", ezért jövő szerdán, sajtótájékoztató keretében tájékoztatja a közvéleményt részletesen erről az ügyről.

"Azt viszont elöljáróban le szeretném szögezni, hogy az Újpest iránti elkötelezettségem töretlen, mert olyan szeretetet kaptam a szurkolóktól ebben a második időszakban is, amely megfelelő érzelmi töltetet jelentett számomra és a játékosaimnak is. Köszönetet szeretnék mondani a szakmai stábomnak, és további sportsikereket kívánok az Újpestnek a bajnokságban" - tette hozzá.

A lila-fehérek az első fordulóban a Pápától kaptak ki, majd a Győrtől, a Siófoktól, legutóbb pedig, vasárnap a Pakstól szenvedtek vereséget.