Kampány

Földkörüli vitorlázással hirdetik a környezettudatosságot

  • MTI

Kevesebb mint 80 liter üzemanyag felhasználásával, 540 nap alatt tervezi körbehajózni a Földet két kalandvágyó magyar sportember.

A "80 liter alatt a Föld körül" elnevezésű projekt szervezőinek keddi sajtótájékoztatóján a 44 éves Blaskovich Ákos és az 50 esztendős Csák Attila elmondta, hogy a Tempest nevet viselő, 43 láb hosszú vitorlásukkal szeptember 11-én, a horvátországi Primosten kikötőjéből vágnak neki a különleges útnak. Az út során a minimális mennyiségű hagyományos üzemanyagon kívül a modern technika – napelemek, szélkerék és speciális akkumulátorok – segítségével kizárólag megújuló energiaforrásokat kívánnak felhasználni.

Terveik szerint az Egyenlítő mellett haladva, 45 ezer kilométert teljesítve, 2013. március 15-én érkeznek majd vissza kiinduló állomásukra.

A két vitorlázó célja, hogy világkörüli hajóútjuk során az alternatív energiák felhasználásával a környezettudatos gondolkodásra és a Föld energiakészletének megóvására hívják fel a figyelmet. Mint elmondták, a nap- és a szélenergia ugyanis nemcsak a hajózás során, hanem a hétköznapi életben is széles körben alkalmazható.

"A kikötőkbe való behajózáskor és például a Panama-csatornánál előírás a motor használata, konkrét számítások viszont még nem készültek arra vonatkozóan, hogy minimum hány liter üzemanyag felhasználásával lehet megkerülni a Földet" – mondta Blaskovich Ákos, aki hozzátette, emiatt nem kell szó szerint érteni azt, hogy csak 80 liter – egyébként biodiesel – üzemanyagot használnak majd fel az út során. Hangsúlyozta: a lényeg az, hogy a lehető legkevesebbet fogyasszák el, s a legkisebb mértékben károsítsák a környezetet. A páros távlati célja, hogy a sikeres túrát követően nemzetközi szintre emeljék a projektet, mégpedig egy energiatudatos vitorlásverseny formájában.

Blaskovich Ákos és Csák Attila unokatestvérek, korábban az Eliot kategóriában két magyar bajnoki címet is szereztek vitorlázásban, s immár három éve készülnek a rendhagyó hajóútra. Középkategóriás óceánjáró hajójuk átalakítását és felújítását maguk végezték, a munkálatok eddig közel 30 ezer euróba (275 Ft/eurós árfolyamon 8 millió 250 ezer forintba) kerültek. Az indulás után már nem terveznek komolyabb költségeket, Csák Attila elmondása szerint többnyire tengerből kifogott halakat esznek majd, így ő maga például havi 400 euró költőpénzt visz magával. A két, egyformán négygyermekes édesapa úgy tervezi, hogy túrájuk során 50-60 alkalommal kötnek majd ki, s néhány ilyen alkalommal családjukkal is találkoznak majd.

A két sportember más sportágakban is jeleskedett már. Blaskovich Ákos 2008-ban részt vett a Budapest-Bamako Ralin, Csák Attila pedig tőrvívásban idén szenior Európa-bajnokságot nyert.