NB I előzetes

Ki miben hisz Újpesten?

  • Göbölyös János

Vasárnap három mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 4. fordulója. A pont nélküli Újpest a hét közben az Európa Liga selejtezőjétől búcsúzó bajnoki ezüstérmes Paksot fogadja.

pont nélküli Újpest a hét közben az Európa Liga selejtezőjétől búcsúzó bajnoki ezüstérmes Paksot fogadja

Megint egy olyan mérkőzés, amelyen nem elsősorban a futballtudás, inkább a játékosok mentális és fizikai állapota dönthet. Újpesten sok mindenről szólnak mostanában a hírek, a legkevésbé azonban a napi szakmai munkáról, arról, hogy mi módon kerülhet ki a csapat a gödörből. Sportigazgató váltás, tulajdonos letartóztatás, elhúzódó eltiltás, sérülések, rehabilitáció…Van téma bőven, pont viszont egy sem. Márpedig, ha valami enyhítene a gondokon, oldaná a feszültséget, az éppen az első gól, az első döntetlen, az első győzelem megszerzése lenne. Jelenleg az egyetlen kapaszkodót Leo Beenhakker munkába állása jelenti, mintha mindenki tőle várná a tutit, ami bizonyos szempontból érthető is, ám a holland szakember eredményekkel is alátámasztott iránymutatása nem megy egyik napról a másikra.

Mészöly Géza vezetőedzőnek az ujpestfc.hu-n megjelent nyilatkozatában több ponton is érzékelhető a klubban és a csapat körül kialakult helyzet, ha ugyanis egy edző érdemesnek tartja külön megjegyezni, hogy olyan játékosokat akar látni a pályán, akik hisznek a győzelemben, ott – enyhén fogalmazva – nincs minden rendben.

A munka jegyében telt ez a hét, Leo Beenhakker jelenléte az edzéseken és egy-egy biztató szava nagyon sokat jelentett a csapatnak – kezdte a Paks elleni mérkőzés felvezetését Mészöly. - Vasárnap egy elszánt Újpestet szeretnék a pályán látni, és bízom abban, hogy csakúgy, mint a tavalyi szezonban, idén is megmutatják a játékosok, hogy nehéz szituációban oda tudják tenni magukat, és lehet rájuk számítani. A héten kielemeztük a paksiak játékát, megnéztük az Európa Liga-meccseket, valamint felelevenítettük a tavalyi bajnokik tanulságait – készültünk például a paksi pontrúgásokra, mert tudjuk, hogy abban nagyon erős az ellenfelünk. Vasárnap hat órától csak és kizárólag a mérkőzésre koncentrálhatunk, minden más tényezőt ki kell kapcsolnunk, nem remeghetnek meg a lábak. A Paks nem véletlenül végzett tavaly a második helyen, egységes gárda, és kellőképpen bő a kerete, így azokat, akik a csütörtöki Európa Liga-meccsen elfáradtak, tudják majd pótolni. A mi helyzetünkben azonban nem azzal kell foglalkozni, ki játszik majd a Paksban, csak magára a mérkőzésre szabad koncentrálnunk. Olyan játékosokat szeretnék a pályán látni, akik hisznek a győzelemben.
Újpesten egyébként még mindig várni kell Fehér Csaba bemutatkozására, a játékengedélye ugyanis csak az első bajnoki mérkőzés után érkeztek meg, ezért a Hollandiából "honosított" három meccses eltiltása a Győr ellen kezdődött, és most jár le, azaz csak a következő fordulóban léphet pályára. A csütörtökön szerződtetett Bojan Mihajlovics viszont ott lehet a Paks ellen, bár a bosnyák védő szerepeltetése nyilván nem elsősorban a góltalansági sorozat megszakítását szolgálhatja.

Pakson sem az öröm jegyében teltek az újpesti fellépés előtti napok. Az edinbourgh-i búcsú – egészen pontosan a Hearts elleni vereség mértéke – nyilván megviselte a játékosokat, bár mint Kis Károly vezetőedző fogalmazott, összességében elégedett a nemzetközi kupaszerepléssel. Nem csak neki, sokaknak ugyanez a véleményük, azzal, hogy a Paks története első európai fellépésén öt meccsen veretlen maradt és a legutóbbi fordulóban egyedüli magyar klubként képviselte hazánkat, mindenképpen elismerés jár. Most tulajdonképpen egyetlen témakör foglalkoztatja a közvéleményt, megsínyli-e a csapatjáték a kiesést, mennyit vett ki a labdarúgókból a visszavágó, képesek voltak-e regenerálódni az elmúlt három nap alatt. Kis Károly minderre az alábbi rövid nyilatkozattal reagált a klub honlapján:

"Zsinórban játsszuk a tétmérkőzéseket, ez lesz a tizedik. A lehetőségeinkhez képest megpróbálunk maximálisan felkészülni. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég."

Forma-index (az előző öt mérkőzés alapján)
Újpest-Paks
ellenfél eredmény pontszám
Újpest
Dunajska Streda 2-2 1
Pápa 0-1 0
Hapoel Ironi Rison
3-1 2
Győr 0-1 0
Siófok 0-2 0
Aktuális forma-index* 0,34
Paks
Tromsö
3-0 3
Videoton
1-4 0
Hearts 1-1 1,25
Pápa 1-1 1
Hearts 1-4 0
Aktuális forma-index* 1,05

 

 

 

 




















*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0(1,50)
Európa Liga 2,5(1,25)
NB I 2,0(1,00)
Magyar Kupa 2,0(1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0(1,00)
Szuperkupa 1,5(0,75)
Ligakupa 1,0(0,50)
Egyéb hazai 1,0(0,50)