James Cleveland "Jesse" Owens 1913. szeptember 12-én született Oakville-ben, egy szegény fekete család második gyermekeként. Nagyapja még rabszolgaként dolgozott a gyapotültetvényeken. Szüleinek rajta kívül még tíz másik testvért kellett eltartaniuk. Kilenc éves korában költöztek Clevelandbe a jobb megélhetés reményében. Owens már kicsi korában folyamatosan lótott-futott: kifutófiú volt, újságot árult, cipőgyárban dolgozott. Ekkor jött rá, hogy a futás a szenvedélye, és középiskolai testnevelő tanára, Charles Riley ösztönzésére kezdett el komolyan sportolni. Riley nem engedte elkallódni, és külön foglalkozott a korosztályából már akkor toronymagasan kiemelkedő fiúval. Bár hamar felfigyeltek páratlan tehetségére, az 1932-es hazai, Los Angeles-i olimpián még nem indulhatott, az akkor még gyorsabb lábú színes bőrű honfitársak, Eddie Tolan és Ralph Metcalfe kiszorították az amerikai csapatból. 1935 májusában aztán az amerikai bajnokságon egyetlen nap leforgása alatt öt világcsúcsot ért el (100 yard, 100 m, 220 yard, 220 yard gát, távolugrás) . Távolugrásban 813 cm-t ugrott - elsőként túlszárnyalva a nyolcméteres álomhatárt -, amit 25 évig nem tudtak megdönteni (honfitársa, Ralph Boston 1960-ban 821 centimétert ugrott).
1936-ban aztán Berlinben, Hitler olimpiáján, a "fehér olimpián" a legnagyobb csillag egy fekete atléta, Jesse Owens volt. A színes bőrű 23 éves amerikai négy aranyérmet szerzett, a két sprintszámban (100 és 200 méteres síkfutás), a 4x100 méteres váltóban és távolugrásban. Hitler elismerését mégsem tudta kivívni, hiszen volt egy "hibája": feketének született. A színes bőrűek alsóbbrendűségét hirdető Führer nem volt hajlandó gratulálni Owensnek (a sporttörténészek azóta is vitatkoznak azon, hogy Hitler kezet fogott-e a dobogón Owensszel).
Berlinben világcsúcsnál jobb eredményt futott 100 méteren (10.2 mp), amit a hátszél miatt nem hitelesítettek. Így is olimpiai rekorddal nyerte a százas döntőt, a 200 méteres síkfutást és a távolugrást. A 4x100 méteres váltót pedig – Metcalfe, Foy Draper és Frank Wykoff társaságában – káprázatos világcsúcshoz (39.8 mp) segítette.
A berlini olimpia talán legnagyobb érdeklődéssel várt döntője a távolugrás fináléja volt, ahol Owens riválisa éppen a német Lutz Long volt. A negyedik ugrásnál a szőke lipcsei utolérte az amerikait, aki válaszul utolsó kísérletével némileg lemaradt ugyan saját világrekordjától, de így is a bűvös 8 méter fölé került, és Lutz ezt már nem tudta túlszárnyalni. A verseny után a fényképészek kérésére ugrott még egy ráadást - a mérőszalag 8 méter 20 centit mutatott, ami jobb volt, mint saját világcsúcsa. Owens az ezüstérmes Longgal egyébként barátságot kötött, a német ugró nem osztotta a nácik fajüldöző nézeteit. Owens fekete bőrű atlétaként a nemzetiszocialista Németországban a sport és az egyenrangúság hősévé vált.
A távolugrás és a 100 méteres síkfutás döntője Berlinben:
Az Egyesült Államokban akkor még erősen élt a faji megkülönböztetés, Owensnek sportolóként is dolgoznia kellett, és mivel színes bőrűként nem kapott ösztöndíjat, nem lakhatott és utazhatott a versenyekre fehér társaival együtt. Négy aranyérme ellenére a többi bajnokkal ellentétben nem kapott meghívást a Fehér Házba, Roosevelt elnök még táviratot sem küldött neki, és a tiszteletére rendezett New York-i fogadásra a szálloda teherliftjén kellett felmennie, mert négerként sem a lépcsőt, sem a felvonót nem használhatta. 1955-ig kellett várnia az elismerésre: ekkor Eisenhower elnök a "Sport nagykövete" tisztséget adományozta neki.
Berlini diadalmenete után ugyan szponzorokra talált, de reklámszerződései miatt az amerikai szövetség azonnal megvonta tőle az amatőr státuszt, majd hirtelen a támogatók is eltűntek. Ezért az olimpia után profinak állt, különböző cirkuszokban kereste kenyerét. Nem egyszer 830 centimétert ugrott, és számtalan – nem hiteles – világcsúcsot futott emberek és lovak ellen. Mégis egyre lejjebb süllyedt, egyre alantasabb munkákat kellett elvállalnia családja megélhetése érdekében. 1966-ban bíróság elé állították adócsalás miatt. Ekkor végre a segítségére siettek, az amerikai kormány az Egyesült Államok jószolgálati követének nevezte ki. Ezután beutazta a világot, számos nagyvállalattal tárgyalt az Egyesült Államok Olimpiai Bbizottságának megbízottjaként. Miután visszavonult, versenylovakat tenyésztett.
A láncdohányos Owens tüdőrákban hunyt el 1980-ban, az arizonai Tucsonban. Halála előtt mindent megtett, hogy meggyőzze Carter elnököt arról, hogy az Egyesült Államok küldje el sportolóit a moszkvai olimpiára, de ő sem járt sikerrel. Felesége Minnie Ruth Solomon volt, akivel 15 évesen, a középiskolában ismerkedett meg, és haláláig a társa volt. Két lányuk született.
Sajnos csak halála után emlékeztek meg róla méltó módon: 1981-ben Jesse Owens-díjat alapítottak tiszteletére, amit minden évben a legsikeresebb és legnépszerűbb amerikai atlétának adományoznak. 1990-ben posztumusz Kongresszusi Aranyérmet kapott idősebb George Bushtól. 1996-ban, sikerei hatvanadik évfordulóján szülővárosában emlékparkot építettek. Berlinben iskolát és utcát neveztek el róla. A 2009-es berlini szabadtéri atlétikai világbajnokságon az amerikai válogatott minden tagjának mezén ott volt a "JO" felirat, Owens monogramjával emlékeztek meg az egykori klasszis atléta 73 évvel korábbi berlini teljesítménye előtt.
Owens magabiztos, de rendkívül szerény ember volt, mindig szívesen, udvariasan adott autogramot, és szüntelenül mosolygott vakítóan fehér fogaival. A "Jesse" nevet is szerénysége miatt kapta: eredetileg James Cleveland Owensnek hívták. Az iskolában azonban, mikor a nevét kérdezte a tanítónő, a szégyenlős kisfiú csak annyit motyogott az orra alatt, hogy "J. C. Owens", amit valahogy úgy értett a tanítónő, hogy "Jesse Owens", ő pedig nem mert tiltakozni, ráhagyta, és rajtamaradt.