Sportgazdaság

Továbbra is Sarapova a legjobban kereső női sportoló

  • VNA

Sorozatban hetedik éve az orosz teniszező Maria Sarapova számít a legjobban kereső női sportolónak a világon.

A gazdasági elemzéseiről és rangsorairól híres amerikai Forbes magazin ismét nyilvánosságra hozta azon listáját, amely a világ legjobban kereső női sportolóit tartalmazza. A tenisz világranglista egykori éllovasa, Maria Sarapova idén is (immár zsinórban hetedszer) vezeti a vonatkozó rangsort, aki éves szinten 25 millió dolláros bevétellel kalkulálhat. A még mindig csak 24 esztendős Sarapova elsősorban busás szponzori szerződéseinek köszönheti napról-napra duzzadó vagyonát, a pályán ugyanis az utóbbi években nem annyira sikeres, 2008 óta egyetlen Grand Slam tornát sem tudott megnyerni, igaz idén Wimbledonban legalább döntőt játszott. Az orosz klasszis bevételei viszont még így is közel a dupláját teszik ki annak, amelyet a tenisz világranglista jelenlegi vezetője, a dán Caroline Wozniacki keres egy év alatt.

A hölgyeknél a tenisz hozhatja a legtöbb bevételt a sportolóknak, amit jól mutat az a tény, hogy a Forbes listáján az első tízbe csupán három olyan sportoló került be, aki nem ezt a sportágat űzi. A legjobb nem teniszező az amerikai autóversenyző, Danica Patrick lett, aki éves szinten 12 millió dollárt keres, de a különösen Ázsiában népszerű műkorcsolyázó Ju-Na Kim és az amerikai golfozó Paula Creamer sem panaszkodhat megélhetési gondokra. A listára idén felkerült az a kínai Li Na is, aki Roland Garros győzelme után az elsőszámú sport ikon lett Kínában, így elképzelhető, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban megkötött szponzori megállapodásai alapján jövőre akár még Sarapova bevételeit is felülmúlhatja.

A világ legjobban kereső női sportolói
Helyezés Név Éves jövedelem (dollár) Nemzetiség Sportág
1. Maria Sharapova 25 millió orosz tenisz  
2. Caroline Wozniacki 12.5 millió dán tenisz  
3. Danica Patrick 12 millió amerikai autóversenyzés  
4. Venus Williams 11.5 millió amerikai tenisz  
5. Kim Clijsters 11 millió belga tenisz  
6. Serena Williams 10.5 millió amerikai tenisz  
7. Ju-Na Kim 10 millió dél-koreai műkorcsolya  
8. Li Na 8 millió kínai tenisz  
9. Ana Ivanovic 6 millió szerb tenisz  
10. Paula Creamer 5.5 millió amerikai golf