Átigazolás

Mirko Vucsinics négy évre aláírt a Juventushoz - hivatalos

A Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy 15 millió euróért szerződtette az AS Romától a montenegrói támadót, Mirko Vucsinicset.

Mirko Vucsinics négy évre írt alá TorinóbaA 27 éves, montenegrói válogatott csatár négy évre írt alá a Zebrákhoz. Vételárát három év alatt törleszeti a Juventus a Romának.

Vucsinics 2000-ben, a Sutjeska Niksic együttesétől igazolt Olaszországba, 2000 és 2006 között a Lecce, 2006 és 2010 között az AS Roma csapatát erősítette. A Farkasoknál négy év alatt 147 mérkőzésen 46 gólt szerzett.

A futballista Torinóba való szerződésésről már régóta pletykálták, hétfőn reggel orvosi vizsgálatra érkezett a városba, majd délután már be is jelentették leigazolását.