Karrier

Krkic a Vasas ellen debütál Roma-játékosként

  • MTI

A szerdán Budapesten sorra kerülő Vasas-Híd elleni gálamérkőzés alkalmával viseli majd első alkalommal az AS Roma labdarúgócsapatának mezét Bojan Krkic, akit a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonától igazolt az olasz gárda.

A megalapításának 100. évfordulóját ünneplő angyalföldi klub hétfői tájékoztatása szerint a római együttes a legerősebb összeállításában lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban, így a világbajnok csapatkapitány, Francesco Totti, valamint két további vb-győztes, Simone Perotta és Daniele de Rossi mellett a brazil válogatott Juan is játszik majd.

Az új vezetőedző, a spanyol Luis Enrique irányításával új játékstílus körvonalazódik az AS Románál, amely egyben felkészülési összecsapásként is tekint a budapesti gálamérkőzésre.