Skót foci

Kirúgták a Hearts menedzserét - sajtóhír

Sajtóértesülés szerint a Paks Európa Liga-ellenfelénél, a skót Heartsnál kirúgták Jim Jefferies menedzsert és segítőjét, Billy Brownt.

Jefferies (jobbra) és Brown a sikertelenség miatt távozhat a Hearts padjárólA hírt a skót közszolgálati televízió (STV), és több skót médium is lehozta, a Hearts még nem erősítette meg az információt. Jefferiesnek állítólag felajánlották a klubnál a sportigazgatói posztot, de a 60 éves szakember ezt visszautasította. A szakvezető 2010 januárjában, László Csaba menesztése után vette át a csapat irányítását.

A döntés hátterében a vezetőség elégedetlensége áll, a Hearts tíz tétmérkőzés óta nyeretlen, még utoljára március 19-én a St. Mirrent sikerült legyűrniük (3-2). Igaz, így is a 3. helyen végeztek a skót Premier League 2010-2011-es szezonjában. A mostaniban az 1. fordulóban 1-1-es döntetlent értek el a címvédő Rangers otthonában, a Paks ellen szintén ikszeltek (1-1) múlt csütörtökön az Európa Liga 3. selejtezőkörében, majd vasárnap 1-0-ás vereséget szenvedtek hazai pályán a Dundee Unitedtől.

Jefferies (aki játékosként több mint 300 mérkőzésen lépett pályára az edinburgh-i csapat színeiben, és 1988 óta dolgozik együtt Brownnal) utódja a hírek szerint Gary Locke, a tartalékcsapat edzője lehet. A páros 1995 és 200 között már irányította az együttest, ezalatt két bajnoki ezüstéremet és egy Skót Kupát nyert a Hearts.