Öttusa Eb

Az érmek mellett az olimpiai kvóta az elsődleges cél

  • MTI
Címkék:

A "szokásos" mennyiségű - három körüli - érem remélt megszerzése mellett, illetve talán azt meg is előzve az olimpiai kvóták kiharcolásáért utazik a nyolcfős magyar versenyzői csapat a csütörtökön kezdődő angliai öttusa Európa-bajnokságra.

A kontinensviadal különösen jól fizet ötkarikás szempontból, ami nevesítve azt jelenti: a női és férfi egyéni verseny első nyolc helyezettje londoni részvételi joghoz jut. Így volt ez négy éve is, amikor Rigában Vörös Zsuzsanna, továbbá Horváth Viktor, Tibolya Péter és Balogh Gábor harcolt ki kvótát.

Az olimpián ugyan országonként és nemenként csak két-két öttusázó indulhat, ezzel együtt a cél az, hogy minél többen vívják ki a részvétel jogát, mert így a hazai szövetség az aktuális forma, valamint a korábbi eredmények alapján dönthet majd arról, kinek szavaz bizalmat.

Egy magyar egyébként már rendelkezik kvótával: Kasza Róbert két és fél hete megnyerte a Világkupa-döntőt, ezzel elvileg már nevezhető a londoni játékokra.

"Bízom benne, hogy a meglévő egy mellé a fiúknál további kettő kvótát szerzünk, és a lányoknál is összejön egy" - fogalmazta meg az alapvető elvárást az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Az Európa-bajnokságot a Londontól délkeletre található Gillinghamben, azon belül is a Medway Park elnevezésű sportközpontban rendezik.

A magyar színeket Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter, valamint Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Cseh Krisztina képviseli. A férfiaknál Tibolya, a nőknél Cseh lesz az egyéni induló. Az Eb első két napján a selejtezőket rendezik - a férfiak kezdenek -, majd a hétvégén a döntőkre kerül sor. A férfi és a női váltót egy napon, hétfőn bonyolítják le