Olimpia 2012

Virtuális séta a londoni helyszíneken 3D-ben

Címkék:

A brit Guardian honlapján részt vehetünk egy virtuális sétában, megtekintve a 2012-ben Londonban megrendezésre kerülő olimpia létesítményeit magában foglaló olimpiai parkot.

A 3D-s térkép részletes információval szolgál az összes már megépített és tervezett épületről, melyek egytől egyig modernek és impozánsak. A hatalmas beruházás folyamán a tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy a létesítményeket az olimpia után is fel lehessen használni; egy részüket lebontják majd és alkotóelemeiket máshol használják fel, másik részüket átalakítják a lakosság számára.

A 2012. évi nyári olimpia (hivatalos nevén a XXX. nyári olimpiai játékok) július 27. és augusztus 12. között kerül megrendezésre Londonban. Ezt követi majd az augusztus 29. és szeptember 9. között zajló paralimpia.

London egyébként eddig az egyetlen olyan város, amely már harmadszor rendezhet újkori olimpiát (1908-ban és 1948-ban volt már az esemény házigazdája).

Az alábbi képre kattintva megtekintheted a Guardian 3D látványterveit:

Az olimpiai park