Uruguay és Paraguay is jól bevált formációjával kezdett, a bilikékek 4-2-2-1-1-ében Forlán volt az irányító, miközben Suarez all-around csatárt játszott (ergo nem csak középen állt, és várta a labdát) – Paraguay pedig elképesztően szoros, 4-5-1-gyel kezdett, centerben Nelson Valdezzel.

Nem is volt kérdés, kinek mi a célja.

Paraguay szerette volna lassítani a tempót, biztonságos labdajáratással felépíteni a támadásait – magyarán húzni az időt, bosszantani az urukat, és minél tovább tartani a 0-0-át. Tabarez azonban elképesztően jó érzékkel ismerte fel, hogy minél több idő telik el rúgott gól nélkül, annál jobban érvényesülhet a paraguay-i bunker.

A mérkőzés kulcsa az volt, hogy Uruguay mennyire hamar tud gólt lőni (s tud-e egyáltalán.)

Tudott. Mondjuk nem is bízták a véletlenre, az első percekben agyig feltolt védelemmel és középpályával rohanták le az ellenfelet, a paraguay-iak csak másodpercekre tudták megszerezni a bőrgolyót, Uruguay pedig tábort ütött a tizenhatosuk előtt. Hét perc alatt öt szöglet csavarodott Villar kapuja elé. Ahogy mondani szokás érett a gól.

Persze ez még semmire nem lett volna elég, ha a fölény megmarad meddőnek. Paraguay ellen eddig minden ellenfele tudott elképesztően veszélyes periódust futni, Venezuela elsőre például hármat gurított nekik, Brazília kettőt – csak az egyenes kiesés meccseken Paraguay-t kegyeibe fogadta Fortuna.

Tabarez azonban nem hisz a szerencse istenasszonyában, legalábbis nagyon úgy tűnik.

Hiába várta minden szakember azt, hogy lassú, óvatos játék jellemzi majd a döntőt, az uruguayi kapitány mert nagyot álmodni. Ha tetszik, pontosan tudta, hogy mi kell a győzelemhez. Felfedezte például azt, hogy a paraguay-iak játékának kulcsa Ortigoza lehet, ezért nemes egyszerűséggel kivonta a forgalomból. Állított rá egy kullancsot Arévalo személyében, és minden el is volt intézve

A pályán lévő paraguay-iak közül Ortigoza tudott a legpontosabban indítani. Volna, ha Tabarez hagyta volna neki.

A mérkőzés egyébként váratlanul sok taktikai érdekességet hozott, mégis, végig az volt az érzése az embernek, hogy az egész csak a tempóról szól. Paraguay nem tudta lassítani a játékot, mert nem birtokolta a labdát, így voltaképp a teljes taktikája összeomlott. Pláne, hogy Ortigoza sem tudta meggyőzően alakítani a hátravont irányító szerepét (deep lying playmaker), hála Arévalónak.

Ortigoza ugyanis, bár egészen elképesztően intelligens futballista, nem túl mobilis. Pontosan tudja szabályozni a játék ritmusát, okos passzokkal nyugtatja meg csapatát, voltaképp egyszerre szervezője a támadásoknak, és megakasztója az ellenfél akcióknak.

Futni viszont nem nagyon szeret. Mint a legtöbb zseniális dél-amerikai irányító.

Brazília ellen például nem is játszott, hiszen Martino erőt és határozottságot akart a középpályára, energiát, hogy sikerüljön kihúzniuk kapott gól nélkül. A döntőben viszont már egyszerűen nem lehetett kihagyni a csapat eszét.

Tabarez pontosan erre számított, tökéletesen olvasta Martino gondolkodását, és jó előre megmondta Pereznek és Arévalónak, hogy minél közelebb poroszkáljanak az ellenfél fedezetsorához, így megakadályozva azok belépését a támadásokba.

Martino ráadásul tetézte a hibáját azzal, hogy nemes egyszerűséggel nem nevezett szélsőt a meccsre. Ortigoza így végképp feleslegesen álldogált a pályán, nem volt, akit indítson a szélen, ugyanis körülötte négy középső középpályás poroszkált 20 m-es sugarú körön belül.

Paraguay támadójátéka meghalt, mielőtt megszülethetett volna.

És akkor arról már nem is beszélek, hogy a paraguayi középpályások szoros helyezkedése mennyire megkönnyítette a letámadást Uruguay számára. Nem is kellett nekik számbeli fölény, vagy egyenlőség hozzá.

Paraguay nem akart gólt lőni, nekik jó volt a nulla-nulla – csak ez magyarázza az érthetetlen taktikát. A sorsot azonban nem lehet vég nélkül kísérteni, ez ismét bebizonyosodott.

Joggal merül fel persze a kérdés, hogy, ha Paraguay taktikáját alapjaiban döntötte romba Suarez gólja, akkor vajon miért nem változtatott a lelátóról is vezényelő Martino a formáción? Egészen egyszerűen azért nem, mert ebben az esetben ő is pontosan olvasta Tabarez reakcióját. Perez, Caceres és Pereira, a letámadás kulcsfigurái ugyanis mind begyűjtöttek egy-egy lapot a z első játékrészben. Semmi szükség nem volt a további kockázatvállalásra, ráadásul Tabarez azt is pontosan tudta, hogy a játékosai nem bírhatják végig erővel a könyörtelen presszinget.

Ortigoza ekkor lépett igazán működésbe. Volt ideje a labdával, tudott indítani (adott két potenciális gólpasszt Valdeznek és Pirisnek), és a szélek is kinyíltak kissé. Paraguaynak volt néhány perce, amikor visszajöhetett volna a meccsbe, de a szerencse ezúttal nem állt melléjük, és nem tudtak egyenlíteni.

Barrios behozatala azonban tragikus lépésnek bizonyult, a Dortmund csatára csak lézengett a pályán, Paraguay támadási pedig itt végképp besültek. Uruguay nevetve kontrázta le ellenfelét, és szebbnél szebb gólokat lőve, megérdemelten nyerte meg a Copát. A játék minden elemében felülmúlták Paraguayt, hogy egy újabb ordas közhellyel éljek.