ZTE

Megérkezett Roguy Méyé játékengedélye, számíthat rá Csank János

A gaboni válogatott mellett Ahmet Delic és Milan Bogunovic is újrakezdte az edzéseket, így az ő játékukra is van esély a hétvégén.

Csank János együttese nem kezdte jól a szezont, a ZTE ugyanis két forduló után pont nélkül áll az OTP Bank Ligában. A rutinos mester külön kiemelte, hogy kevés a hadra fogható embere, pedig nagy szüksége lett volna például a Debrecen ellen Roguy Méyére. A mai napon gaboni válogatott támadónak is megérkeztek a papírjai, így a következő fordulóban már számíthat rá Csank.

"Ma megérkezett Roguy Méyé nemzetközi játékengedélye a törököktől - mondta a ztefc.hu-nak Németh Ottó technikai vezető. - Így, ha Csank János is jónak látja, szerepelhet a hétvégi Pécs elleni mérkőzésen. Mint ahogy Kovács Gábor is bevethető lesz már csatárposzton. Ahmet Delic és Milan Bogunovic is edzenek, az ő játékukra is van esély a hétvégén.