NB I

Supka Attila örül a sok helyzetnek, na és persze az eredménynek

A Budapest Honvéd 4-2-es győzelmet aratott a Haladás vendégeként az OTP Bank Liga 2. fordulójában, a kispestiek vezetőedzője szerint a találkozó kulcspillanataiban csapata jól teljesített.

Gólzáporos találkozón hozta el a három pontot Szombathelyről a Budapest Honvéd, amely az első fordulóban 1-0-ás vezetésről kapott ki hazai pályán a Győrtől. Supka Attila alakulata a második körben javítani tudott, és a Haladás vendégeként megszerezte első győzelmét a 2011/2012-es bajnokságban.

"Nagyban befolyásolta a mai mérkőzést a pálya minősége és az időjárás, de amit elterveztünk, azt meg tudtuk valósítani. Örömteli volt, hogy sok helyzetet alakítottunk ki. A találkozónak voltak fordulópontjai, az egyik ilyen az volt, amikor 2-2-es állásnál gólt szereztünk. Bíztam abban, hogy eredményesek tudunk lenni, hiszen már a Győr elleni mérkőzésen is sok lehetőséget alakítottunk ki."- olvasható a szakember értékelése a piros-feketék honlapján.