Sakk-vb

A magyar csapat alulmaradt Örményországgal szemben

  • MTI
Címkék:

A magyar válogatott 2,5-1-5-re kikapott az éllovas örmény együttestől a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság vasárnapi, hetedik fordulójában.

A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint Lékó Péter az első táblán, világossal minden ellenjátékot megakadályozott Aronjannal szemben, s a parti a 33. lépésben döntetlennel ért véget. Ugyanez az eredmény született a harmadik táblán is, Polgár Judit és Akopjan csatájában

Almási Zoltán mindeközben egyre biztatóbban állt Movszeszjannal szemben, ám egy elnézést követően a jobb állását hamarosan elvesztette. Így viszont a csapatgyőzelem lehetősége is elszállt, sőt, vereség lett a vége. Balogh Csaba Szargszjan ellen a 20. lépésben komolyabb hibát követett el, majd az örmény a 28. lépésben konkrét nyerő esélyt hagyott ki. Ezek után a magyar játékos folyamatosan javította pozícióját, és végül a 72. lépésben döntetlenben egyeztek meg a felek.

A magyarok - akik hétfőn az egyiptomiakkal mérkőznek - a tavalyi sakkolimpián szerzett negyedik (holtversenyes harmadik) helyezésnek köszönhetően 2001 óta először vehetnek részt ismét a rangos csapatversenyen.

Kínában a kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el.

Sakk-csapatvilágbajnokság, Ningbo, 7.forduló
Magyarország-Örményország 1,5-2,5
Lékó Péter (2717)-Levon Aronjan (2805) döntetlen
Szergej Movszeszjan (2700)-Almási Zoltán (2726) 1-0
Polgár Judit (2699)-Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen
Gabriel Szargiszjan (2663)-Balogh Csaba (2643) döntetlen

 

 

 

 

 

 

Sakk-csapatvilágbajnokság, Ningbo
Az állás
1.Örményország 12 pont
2.Kína 9
3.Ukrajna 9
4.Oroszország 8
5.Magyarország 8
6.Egyesült Államok 8
7.Azerbajdzsán 6
8.India 5
9.Izrael 5
10.Egyiptom 0