Maratoni kajak-kenu Eb

Minden éremből nyert egyet a magyar csapat

Minden színű éremből nyert egyet a magyar válogatott a franciaországi maratoni Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Három éremmel zárta a pénteki versenynapot a magyar válogatott a franciaországi Saint Jean de Losne-ban zajló maratoni Európa-bajnokságon.

A legjobb eredményeket az ifjúsági korú kajakos lányok érték el. Négy kört, vagyis 17,2 kilométert kellett teljesíteniük, Kiszli Vanda az első, Czéllai-Vörös Zsófia pedig a harmadik helyen ért célba, ők szerezték tehát a magyar csapatnak az arany-, illetve a bronzérmet pénteken.

„Az élbollyal indultak el mindketten, sőt, az első kiszállásnál el is szöktek a mezőnytől. Utána nem tudta tartani Vanda tempóját Zsófi. Vanda végül magabiztosan győzött, Zsófit pedig utolérték a többiek és nagy csatában a bronz jutott neki – mondta Mórocz István, a lányok edzője a kajakkenusport.hu-nak.

Az ezüstérem Havas Balázs Gábor nevéhez fűződik, aki az ifjúsági fiúk 5 körös versenyében lett második. Ugyanitt a számban Petró Ádám a nyolcadik helyet szerezte meg.

„Óriási meccs volt az aranyért. Egy norvég fiúval mentek még az utolsó egyenesben is, aki végül a cél előtt 100 méterrel tudott ellépni. 14 másodperc döntött a végén! Az U23-as lányok is megérdemlik a dicséretet. Horváth Lilla sokáig érmes pozícióban kajakozott, alig maradt le a dobogóról. Timi is szépen ment, ő húzta az üldözőbolyt, a végére emiatt elfáradt. Nagyon kemény mezőny gyűlt össze az U23-as kajakos fiúk között. 22-en álltak rajthoz, Rauscher Máté és Ceiner Benjamin 9. és 10. helye nem nevezhető csalódásnak, talán az U23-as kenusoktól várhattunk jobbat – számolt be a szakvezető a helyszínről.