Sakk

Legyőztük az olimpiai bajnokot

  • MTI
Címkék:

A magyar válogatott 2,5-1,5-re legyőzte az olimpiai bajnok Ukrajnát a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság szerdai, negyedik fordulójában.

A torna honlapja szerint a nyolc hónapos szünet után visszatérő Lékó Péter sötéttel gyűjtötte be a teljes pontot egyik mumusa, Vaszilij Ivancsuk ellen, akitől a tavalyi és a 2008-as sakkolimpián is kikapott. A többiek, Almási Zoltán, Polgár Judit és Balogh Csaba, remiztek. A magyarok - a tavalyi sakkolimpián szerzett negyedik (holtversenyes harmadik) helyezésnek köszönhetően - 2001 óta először vehetnek részt ismét a rangos csapatversenyen.

Kínában a kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el.
Csütörtökön kerül sor az ötödik fordulóra, majd a pihenőnap után szombattól keddig rendezik a következő négy játéknapot. A két győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel holtversenyben a második helyen álló magyarok csütörtökön Izrael legjobbjaival mérkőznek.

Eredmény:

4. forduló:

Ukrajna-Magyarország 1,5-2,5

Vaszilij Ivancsuk (2768)-Lékó Péter (2717) 0-1
Almási Zoltán (2726)-Pavel Eljanov (2697) döntetlen
Zahar Efimenko (2706)-Polgár Judit (2699) döntetlen
Balogh Csaba (2643)-Alekszandr Mojszejenko (2717) döntetlen

további eredmények:

Oroszország-Azerbajdzsán 1-3
Izrael-India 1,5-2,5
Egyesült Államok-Kína 0,5-3,5
Örményország-Egyiptom 3,5-0,5

Sakkolimpia
Állás
1. Örményország 6 pont
2. Magyarország 5
    Azerbajdzsán 5
     Kína 5
    Oroszország 5
3. Ukrajna 4
    Izrael 4
    India 3
    Egyesült Államok 3
4. Egyiptom 0