5. 1986 – Hockenheim
A legendás hockenheimi aszfaltcsík talán a valaha volt legegyszerűbb vonalvezetésű F1-es pályák közé tartozott – főleg a modern időkben. Ennek ellenére azonban viszonylag rendszeresen futottak rajta hihetetlenül jó versenyeket, s ez alól 1986 sem jelentett kivételt. Mondhatjátok persze, hogy egy olyan évben könnyű volt jó versenyeket látni, amikor Senna, Prost, Piquet és Mansell küzdött a világbajnokságért, de higgyétek el, a hockenheimi fékevesztett száguldás innen is kiemelkedett. A négy nagy szinte folyamatosan egymással verekedett az élen, volt itt sikánban megcsúszás, agresszívan kifékezés, és kerék a kerék elleni, látványos küzdelem egyaránt. Végül Piquet nyert, a két McLarenből egyaránt az utolsó körben fogyott ki a benzin, Prost mégis pontot tudott szerezni, miután kipattant az autójából és a hatodik helyen célba tolta azt. Hiába, ebben a szezonban minden pont számított…
4. 2009 – Nürburgring
Habár pályafutása legjobb szezonját nem ekkor, hanem tavaly futotta Mark Webber, kár lenne elvitatni, hogy az igazi áttörést a 2009-es Német Nagydíj hozta meg az ausztrál pechvogel számára. Itt szerezte karrierje során az első pole pozícióját, s bár a rajt utáni pillanatokban úgy tűnt, ezt nem tudja győzelemre váltani, talán F1-es pályafutása során először rámosolygott a szerencse. Rá, mert szokásához híven a nagy lehetőség kapuját látva elfuserálta a rajtot: rálegyezett a mellé érkező Barrichellóra, a versenybíróság pedig megbüntette. Ezt követően viszont elképesztően gyors volt Webber és a megtáltosodó Red Bull is, a második kiállások után hirtelen az élen találta magát – és innen már nem is hibázta el a lehetőséget. Életében először nyert F1-es versenyt, ha úgy tetszik, megtanult győzni – és ezt bizonyítandó azóta még ötször megismételte ezt a mutatványát.
3. 1982 - Hockenheim
Egy videó, amihez nem kellenek szavak. Szereplők: az élen haladó Nelson Piquet (címvédő világbajnokként első azévi győzelmére készül), és a lekörözés előtt álló Eliseo Salazar.
2. 1997 - Hockenheim
Gerhard Berger már 1994-ben is nyert a Német Nagydíjon (szerényen egy négy éves győzelem nélküli szériát szakított meg a Ferrarinál), de az 1997-es győzelme volt az igazi truváj: betegeskedve, édesapja elvesztése után alig néhány héttel döngölt mindenkit a betonba. Talán, mert az állását féltette.. Történt ugyanis, hogy amíg ő kihagyott pár versenyt, megjött helyére az osztrák utód, Alexander Wurz, és alaposan letette a névjegyét az F1-ben, hogy mást ne mondjak, dobogóra állt Kanadában. Bergert azonban nem lehetett ilyen könnyedén leírni. Az ember, aki egyszerűen csak rossz korba született (Prost, Piquet, Mansell, Senna és társai közé) még egyszer utoljára megmutatta, hogy mitől döglik a légy – gyengécske Benettonjával sima rajt-cél győzelmet aratott, eltüntetve az egész mezőnyt, Scumacherestől, Villeneuve-östől, Frentzenestől. Ez volt az utolsó nagydíj-sikere, a szezon végén visszavonult.
1. 2000 – Hockenheim
Egy pilóta első győzelmét látni mindig felemelő érzés. Különösen az, ha olyan nagy sokára következik be a világraszóló siker, mint Rubens Barrichello esetében – ilyenkor nem egyszer még az is előfordul, hogy igen heves érzelmeket vált ki a versenyzőből a siker.
Barrichello például sírt, kezében a brazil zászlóval.
Mit sírt, zokogott. Kezében az a hatalmas, zöld alapú lobogó, amit Ayrton Senna utolsó győzelme óta senki nem lobogtatott F1-es dobogó tetején. Kicsit talán a nagy Ayrton rajongói is megkönnyezték e jelenetet…
Pedig a jó Rubens csak 18.-ként indult egy elfuserált időmérő után, s sokéig úgy tűnt, csak bottal ütheti az élen haladó McLaren-kettős nyomát. Schumacher kiesett (zsinórban harmadszor), Maranello gyászolt, a többnyire vörösbe öltözött hazai drukkerek pedig majdhogynem elindultak hazafelé.
Hiba lett volna.
Mert így lemaradnak a félőrült Mercedes-alkalmazott pályára rohanásáról (Safety Car), a végére beköszöntő esőzésről, és Rubens hazardírozásáról, ami végül a győzelmet jelentette a számára. És alighanem jól okoskodok, amikor azt mondom, egyben pályafutása csúcsát is.