Edzőmérkőzés

A kispesti Danilo volt az U21-es válogatott végzete

Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U21-es csapat újabb edzőtáborozáson van túl, a Róth Antal vezette szakmai stáb ismét bizonyítási lehetőséget adott néhány olyan játékosnak, aki eddig kevesebb alkalommal kapott meghívót az együttesbe.

Nem bírtak a Honvéd második csapatával az U21-es csapat tagjai - Fotó: mlsz.hu

Az első félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de gól nem született a szünetig. Az első bő húsz percben a válogatott dominált, ekkor Lázár Bence 13 méteres lövése, majd Simon András ziccere jelentett veszélyt a Honvéd kapujára. Az mlsz.hu beszámolója szerint a félidő második felében a kispesti gárda veszélyesebb szituációkat alakított ki, Danilo egy szögletből a keresztlécet is eltalálta.

A szünetben teljes sorcserét hajtott végre Róth Antal, a második félidő a válogatott helyzetével kezdődött de Haraszti Zsolt 16 méteres lövését hárította a Honvéd nagyszerűen kifutó kapusa. A 49. percben vezetéshez jutott a Honvéd: Danilo lépett ki egy pontos átadással, majd biztosan lőtt a kapuba. Az 54. percben Bognár István 20 méterről bombázott a bal felső sarokba. A találkozót végül a Honvéd nyerte meg, egy szabadrúgás után Danilo állította be a 2-1-es végeredményt.
 
- Vegyes kép alakult ki bennem a mai mérkőzésen, hiszen volt néhány jó egyéni teljesítményünk, és mint korábban is hangsúlyoztam, ezúttal az új játékosok kipróbálása, feltérképezése volt az elsődleges célunk - mondta a mérkőzés után Róth Antal. - Annak nem örülök, hogy képtelenek voltunk egyenletes ritmusban végigjátszani a mérkőzést, és annak sem, hogy zömmel rögzített szituációk után alakultak ki lehetőségek a kapunk előtt. Bognár István találata külön is kiemelhető, hiszen igazán nagy góllal egyenlített. Remélem, hogy a korábban jó teljesítményt nyújtó, és a pályafutásuk során már magasabb szintre elérő futballisták a fontosabb meccseken is hozni tudják majd a tőlük elvárt színvonalat. Örülök, hogy egy jó erőkből álló Honvéd állt ki ellenünk, ellenfelünknél korábbi korosztályos válogatottak, és minőségi légiósok is pályára léptek, a mérkőzés nagyban segítette a felkészülésünket.

Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd-U21 válogatott 2-1 (0-0)
Bp.Honvéd:Sánta-Baráth,Debreceni,Bjelkenovics(Ivancsics 74.),Hidi-Danilo,Akassou(Tchami 74.),Ivancsics(Nagy Armand 55.),Tchami(Czár 63.)-Sekulic, Ekulajevs Aleksandr (Vernes 40.)
U21: 1. félidő: Kovácsik Ádám - Margitics Andor, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Katona Máté - Bódi Ádám, Tajthy Tamás, Egerszegi Tamás, Balogh Balázs - Lázár Bence, Simon András
2. félidő: Gőcze Gergő - Polényi Gábor, Szeleczky Alex, Ludánszki Bence, Devecseri Szilárd - Simon Krisztián, Üveges Szabolcs, Iszlai Bence, Haraszti Zsolt - Bognár István, Beliczky Gergő
Gólszerző: Danilo (49., 62) ill. Bognár István (53)