Az 1997-es szezont már mindkét olasz reménység a királykategóriában kezdte, azonban korántsem egyenlő feltételekkel. Fisico, (akit a kezdet kezdetén még jóval többre tartottak a két pilóta közül) egy igencsak fejlődőképes Jordan-Peugeot-val, míg Jarno Trulli a mezőny messze leggyengébb autójával, a Minardi-Harttal igyekezett megfelelni az olasz közönségnek.

Fisico szezonja tehát értelemszerűen sikeresebb lett, mint honfitársáé: összesen 20 pontot gyűjtött össze, s emellett kétszer (Kanadában és Belgiumban) a dobogóra is felfért. Összetettben így az igen előkelő 8. helyet szerezte meg, amely éppen 3-mal volt előrébb, mint a kis Schumi 13 ponttal megszerzett 11. pozíciója. Trulli ezzel szemben az idény elején mindössze azzal tudott feltűnést kelteni, hogy féktelen rombolási kedvéről elhíresült csapattársával, Katayamával szemben ő általában épségben hozta be az autót - más kérdés hogy az utolsó helyek valamelyikén. A Cirkuszban egyáltalán nem példátlan módon aztán egy szerencsétlen baleset meghozta Trulli szerencséjét: a Kanadai Nagydíjon az addig szenzációs szezont futó Panis lábát törte a Prost-Mugen Hondában. Az ő helyére pedig a következő futamtól már Trulli ülhetett be! A jóval versenyképesebb technika aztán már szinte a legelső alkalommal meghozta gyümölcsét: harmadik prostos versenyén, Németországban Trulli a negyedik lett, hogy aztán Ausztriában a második pozícióból essen ki. Az év végére pedig állhatatos teljesítményének köszönhetően már bérelt helye lett Alain Prost csapatában.

Mindkét hősünk berobbant tehát a köztudatba 1998-ra, s erre az évre bizony Fisichellával szemben már komoly elvárásokat is támasztottak az olasz szurkolók. A Jordanből Benettonba való távozása azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Briatore csapata átmenetileg leszállóágba került, és esélye sem volt a legjobbak között küzdeni. Fisichella azonban egy-két versenyen így is megmutatta, mit is tud nyújtani, ha versenyképes alatta az autó: az elkövetkezendő három szezonban összesen 6 dobogót szállított az enstone-i gárdának, miközben 1998-ban Ausztriában megszerezte élete első pole-ját is. Trulli viszont közben a biztató kezdet ellenére látványosan szenvedett a Prosttal - a francia csapat Mugen-Hondáról Peugeot aggregátokra váltott, és ez bizony az eredményeken is alaposan érzetette hatását. Jarno mindössze egy pontot szerzett '98-ban, míg a '99-es szezonját is csak a kaotikus Európa Nagydíjon megszerzett 2. helyének köszönhetően sikerült megmentenie. A szerencsés dobogó is dobogó azonban, ráadásul a fiatal Jarno életében először állhatott fel a pódiumra locsolkodni. 2000-ben Trulli az előző idény meglepetés-csapatához, a Jordanhez igazolt át, amelynek feltett célja volt csatlakozni a McLaren-Ferrari tandemhez az élmezőnyben. Trulli joggal lehetett tehát bizakodó a szezont illetően, úgy érezte, akár még a győzelem sem elérhetetlen. Az autó azonban hiába volt elképesztően gyors, végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elsősorban megbízhatatlansága miatt. Trulli végül mindösszesen 6 szerzett ponttal zárt az idényben, ami még az előző évi teljesítményétől is elmaradt. 2001-ben már ugyan jobban muzsikált a Jordan, ám a felkapaszkodás ekkor sem sikerült. Óhatatlanul beleszürkültek ugyanis abba az árnyékba, amely a Ferrarik hátsó szárnya mögött borított boldog-boldogtalant. Fisico szezonja sem volt azonban zökkenőmentes: a Benettont szinte teljesen állva hagyták erre az évre a csapatok, s bár az év vége felé megint csak összekapart egy dobogót, érezte: eljött a váltás pillanata.

Csakúgy, mint Trulli karrierében: a két olasz pechvogel (ekkor már csak így emlegették őket a boxutca környékén) voltaképp helyet cserélt, hisz míg Fisico visszatért gyökereihez a Jordanbe, addig Trullit felfedezte magának Briatore. A Benettonból Renault-va átvedlett gárdába ugyanis visszatért az olasz playboy, és rövid úton össze is veszett top-pilótájával, Giancarlo Fisichellával.  A következő szezonok aztán inkább az immáron gyári támogatást élvező Trullinak sikerültek jobban. 2002-ben ugyan csapattársától, Jenson Buttontól jócskán elmaradva csak 8 pontot gyűjtött, ám 2003-ban szerzett 33 egysége már minden szempontból pályafutása legeredményesebb szezonját jelentette. Eközben Fisico szenvedett a haldokló Jordannnel, 7 illetve 12 pontot szerezve a 2002-es és 2003-as évadokban.

Nem lehetett azonban nem észrevenni a tényt: vitathatatlan tehetsége ellenére, 8 illetve 7 éves F1-tapasztalattal a háta mögött, még mindkét pilóta csak áhítozott egy győzelemre! A balszerencse, a pech, a rosszkor elkövetett hibák, meggondolatlan csapatváltások meghozták az eredményüket: a két olasz versenyzőt hamar megbélyegezték azzal, hogy már sohasem fognak futamot nyerni. 2003-ban, pályafutása egyik legrosszabb évében aztán Fisico-val megtörtént a csoda: megnyerte az eső miatt félbeszakított Brazil Nagydíjat! Az már más kérdés, hogy a trófeát csak Imolában, utólag kapta meg, mivel a helyszínen tévedésből Kimi Raikkonent nyilvánították győztesnek...

2004-re el is hagyta a süllyedő hajót Fisichella: választása pedig a Sauber csapatra esett. Ekkor már egyértelműen tartotta magát a hiedelem, miszerint Fisiconak sosem jut hely valamelyik élcsapatban, így a világbajnoki címért sosem küzdhet meg. Trulli eközben emelkedett felfelé a ranglétrán, s habár a csapattárs Fernando Alonso jóval kiegyensúlyozottabbnak tűnt mint ő, a Renault időnkénti fellángolásai neki is lehetőséget biztosítottak a kiugrásra. A 2004-es esztendőben pedig végre neki is sikerült a mindaddig megvalósíthatatlannak tűnő álom: futamot nyert az F1-ben. Nem is akárhol, hanem a szentélyben, Monacoban! Az idényben azonban már csak egyszer tudott dobogóra állni, és ismét egyértelmű lemaradásban volt az ifjú üstökössel, Alonsóval szemben. Amikor pedig Flavio Briatore-val is összerúgta a port, nem volt visszaút: Trullit elbocsátotta a Renault.

Mindössze egy futamot volt kénytelen kihagyni, a Toyota ugyanis megegyezett vele a következő szezonra, sőt már az utolsó két 2004-es futamon is rajthoz állhatott. Fisico mindeközben egy Sauber-mércével mérve rendkívül sikeres szezont zárt: legjobb privát csapatként, és legjobb privát pilótaként végezve a mezőnyben. Nem volt tehát véletlen, hogy Briatore ismételten lecsapott rá: Trullit ugyanis Fisico válthatta a Renault-nál!

Mégpedig nem is akárhogyan váltotta, hiszen neki máris az első versenyén összejött az, ami Jarno-nak mindösszesen egyszer a majd' 3 év alatt: győzött a Renault-val! A szezon további része azonban sajnos nem alakult az első versenynek megfelelően. Fisico alatt többször is meghibásodott a Renault, ráadásul szemmel láthatóan az is zavarta, hogy csapattársa, Fernando Alonso mennyire zavartalanul repül a világbajnoki cím felé. Egy ugyanolyan autóval, mint az övé... Ráadásul nemcsak technikai hibák hátráltatták Fisicót, hanem gyakorta el is bizonytalanodott sorsdöntő helyzetekben. Mindezeknek a hibáknak volt köszönhető, hogy miközben csapattársa megnyerte a bajnokságot a Renault-nak, Fisicót a két McLarenes és Schumi is megelőzte a pontversenyben. Mindeközben Trulli is szárnyakat kapott egy gyári csapat élversenyzőjeként, hiszen a szezon elején kétszer egymás után is dobogóra vezette az addig gyengélkedő Toyotát. Ekkor úgy tűnt, akár még a világbajnoki címért is ringbe szállhat az olasz, ám az idény második felére a japánokat a McLaren és a Ferrari is megelőzte. Sőt, Trulli csapaton belül is a második helyre esett vissza: az év végi összevetésben Ralfnak 45, míg az olasznak 43 pont állt a neve mellett.

Nem csekély reményekkel várhatta tehát a 2006-os versenyidényt a Toyota, ám a teljesítmény nem igazolta a várakozásokat. Trulli első nyolc versenyén nem szerzett pontot, s bár Ralf dobogón is állt, a csapat sem tudott versenyre kelni a riválisokkal. Végül Trulli 15 pontot gyűjtött egy felejthető év során, ráadásul Ralf ezúttal is elkalapálta: a német neve mellett 20 pont állt az idényzárót követően. Eközben Fisico ismét győzelemmel indított már a bajnokság második versenyén, ráadásul 2005-tel ellentétben ezúttal mindössze kétszer volt kénytelen pont nélkül befejezni a versenyt. Viszont győzelmet sem számlált már többet, így végül a bajnokságot ismételten megnyerő csapattárs, Alonso mögött jócskán lemaradva, a negyedik helyen zárta a pontversenyt.

2007-ben egyik olasz pilóta sem váltott csapatot, ám ez nem jelentette azt, hogy ne változtak volna körülöttük a körülmények. Fisichella Alonso távoztával első számú ember lett a csapatában, ám ezt a privilégiumát nem igazán tudta kihasználni az autó feltűnő gyengesége miatt. Az év első felében ennek ellenére rendszeresen el tudta kapni a pontszerző helyek végét, szemben új csapattársával, a finn Kovalainennel, aki még csak megszokni igyekezett az F1 légkörét. Az idény végére viszont fordult a kocka, a finn Japánban a dobogó második fokára is felállhatott, miközben Fisico legjobb eredménye egy 4. hely volt Monacóból. Végül 21 pontjának köszönhetőnek kikapott a pontversenyben csapattársától, és a szezon végeztével elvált a megújult Renault csapattól. Trulli és a Toyota is szenvedett azonban ekkortájt: az olasz versenyző mindössze 8 pontot szerzett az év folyamán, így hiába verte meg először három együtt töltött évük során Ralf Schumachert, a teljesítményt ő és a szurkolói sem tudták igazán értékelni. A némettel ellentétben azonban ő maradt az együttesnél, és a 2008-as évre megkapta csapattársnak a GP2 újdonsült bajnokát, Timo Glockot.

Fisichella egy jó ideig ülés nélkül volt a télen, ám végül hosszas tesztelés és alkudozás után megállapodott a Force Indiával, akik ugyan egyértelműen a mezőny leggyengébb csapata voltak akkoriban, ám az előrelépéshez éppen egy Fisico-hoz hasonló rutinos pilótára volt szükségük. Az első közös év természetesen pont nélkül záródott mind a csapat, mind Fisichella számára, ám a 2009-es versenyidényben már szemmel látható javulást eredményezett az olasz állhatatos munkája. Fisico átigazolása miatt pedig Trulli jócskán megverte honfitársát Hamilton világbajnoki évében: 31 szerzett pontjával a világbajnokság 9. helyén végzett, ami hatalmas javulást bizonyított az előző év küszködése után. Nem mellesleg pedig csapattársát is maga mögé utasította a pontversenyben. A szezon fénypontja a Francia Nagydíj volt, amikor is Trulli dobogóval tiszteleghetett az akkor elhunyt Ove Anderson előtt, aki tulajdonképpen a Toyota Forma-1-es csapatának atyja volt.

Trulli a következő szezonra is maradt a Toyotánál, sőt, a csapattárs Glockot is marasztalták a japánok, hiszen úgy tűnt, ketten együtt az élmezőnybe vezethetik piros-fehéreket. A terv azonban csak félig-meddig sikerült: ugyan mindketten álltak dobogón a szezon során (Trulli kétszer is) a nagy előrelépés nem sikerült. Jarno végül ismét megverte Glockot az év végi összevetésben, s 32,5 pontjával nyolcadik helyen végzett a bajnokságban. Fisichella eközben egy idényen belül a poklot és a mennyet is megjárta, méghozzá kétheti váltásban. Mindenféle meglepetés nélkül indult a szezon, a Force India továbbra is stabilan az egyik leggyengébbnek számított a mezőnyben, ennek megfelelően a Belga Nagydíjig sem Fisichellának, sem Sutilnak nem sikerült a pontszerzés. Spa ódon díszletei között azonban valami megváltozott, az indiai versenygépek szárnyalni kezdtek, s a semmiből előretörve Fisichella megszerezte a pole pozíciót! A másnapi versenynek természetesen azonmód az egyik legnagyobb favoritjává lépett elő – s vélhetően össze is jön neki a siker, ha… Ha nincs a mezőnyben Kimi Räikkönen. Az akkoriban az F1-ből már erősen kifelé kacsintgató Jégember azonban megemberelte magát, s előbb a rajtnál a bukótérben előzve javított jónéhány helyet, majd a biztonsági autó kiállását követően a KERS segítségével Fisicót is megelőzte az Eau Rouge utáni egyenesben. Az olasz persze az egész verseny során próbálta visszaszerezni az első pozíciót, hisz egyértelműen gyorsabb volt – ám az égiek és Räikkönen nem ajándékoztak neki újabb győzelmet.

Győzelmet tehát nem, élete lehetőségét azonban felajánlotta Fisichellának a Ferrari: pazar belgiumi formáját látva azonnal kiebrudalták a sérült Massát addig helyettesítő (és nevetséges hibákat sorra halmozó) Badoert, s a helyére Fisicót hívták. Aki pedig egyszerűen nem tudott nemet mondani a haza hívó szavára. Pontot már nem szerzett az évben, a látványosan fejlődő Force Indiát is otthagyta – ám az álma valóra vált, a Ferrari versenyzője lehetett.

Manapság Fisichellát már hiába keressük a pályán, versenyzőként, nem találjuk. Nem is csoda, hiszen a Ferrari családba beilleszkedvén éli csendes mindennapjait, s a Formula—1-es csapat hivatalos tartalékpilótájaként várja az élet utolsó lehetőséget számára. Ki tudja megkapja-e még valaha?

Trulli közben hasonlóan nagy fába vágta a fejszéjét, mint 2008-ban a honfitárs: szakértelmének és rutinjának segítségével megpróbál élcsapatot faragni egy sereghajtó gárdából. Persze nem tudni, önszántából keresett-e új kihívásokat az olasz, vagy a Toyota kivonulása után egyszerűen nem kellett másnak, csak az újonc Lotusnak… A tény azonban tény marad: első szezonjában egyetlen árva pontot sem sikerült szerezni a sárga-zöld Lotus volánja mögött, sőt, többször kimondottan kedvetlenül, sótlanul versenyzett. Sokan rebesgették is, hogy itt a vége, Jarnonak talán vissza kellene vonulnia, mielőtt kinevetteti magát – őt azonban nem ilyen fából faragták, ugyanúgy  küzd az utolsó leheletéig 2011-ben is, mint korábban.

Trulli és Fisichella. Az  1990-es évek olasz pilótanemzedékének rutinos harcosai ők. Nem kétséges, nagy túlélők. S habár nem volt ott az a bizonyos csillag a homlokukon, azért kétségtelenül vihették volna többre is – mondjuk, ha van egy kis szerencséjük. De ki tudja mi történik, ha keblére emeli őket Fortuna? Talán mi, szurkolók, szegényebbek lennénk két nagyon szimpatikus, kissé peches, de fantasztikus pilótával. Elvégre talán a pechjük miatt is annyira szerethetők. Mert azok. Mindketten.

Kapcsolódó írásunk: Párhuzamos életrajzok - Trulli és Fisichella I. rész