NB I

Dinjar góljával nyert a Bozsik Stadionban az ETO

Bár a Budapest Honvéd Hajdú Norbert góljával megszerezte a vezetést, a Győr a második játékrészben Dudás és Dinjar góljaival fordítani tudott idegenben.

Dinjar volt a nyerőember a Honvéd ellen

Az OTP Bank Liga első fordulójában a nyári szünetben komolyan megerősített Budapest Honvéd a Győri ETO-t fogadta.

„A mérkőzéstől azt várom, hogy azokat a dolgokat visszalássam a csapattól, amiket a felkészülés alatt gyakoroltunk” – mondta a találkozót megelőzően Supka Attila a hazaiak trénere.

"A Honvéd minden bizonnyal agresszíven fognak támadni, de nekünk bírni kell ezt a nyomást, veszélyes támadásainkból pedig egyet-kettőt gólra váltani. Ebben az esetben a miénk lehet a három pont” – fogalmazott Csertői Aurél a találkozóval kapcsolatban.

Egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó a tegnap elhunyt Bicskei Bertalan emlékére, aki mindkét klubnál dolgozott korábban.
A Honvédnál az új játékosok közül a két Siófokról érkezett játékos, Novák Alexisz és Délczeg Gergely is a kezdőcsapatban kapott helyet, míg Ivancsics Gellért csak csere volt. A Győrnél a tavalyi házi gólkirály, Rati Alekszidze a kispadon kapott helyet, az egykori liverpooli Simon András kapott szerepelt a helyén a támadósorban.

A hazaiak léptek fel támadóbban, az első tíz perc végén Abass került helyzetbe, ám Sztevanovics szép vetődéssel védte a Honvéd-támadó közeli lövését.
A 12. percben góllá érett a fővári csapat fölénye: Egy jobb oldali indítás után Abass sarkalt Zelenkához, aki ugyancsak sarokkal tette tovább a labdát. Pilibaitis beleért, de ezzel csak Hajdú elé tálalt, aki lecsapott a labdára, majd kilenc méterről a kapuba bombázott (1-0).

Ezt követően magára talált az ETO, öt perccel később egy jobb oldali vendégszöglet után Pilibaitis robbant be a rövidsaroknál, öt méteres fejesét Kemenes nagy bravúrral tolta ki.
A 24. minutumban Dudás végezhetett el szabadrúgást a16-os vonaláról, a sorfal mellett elcsavart labdát a Honvéd kapusa ismét nagy bravúrral tornázta ki a bal alsó sarok elől.
A Győr teljesen átvette a játék irányítását, a félidő hátralévő részében a Honvéd rendezkedett be ellentámadásokra. A 39. percben Délczeg adta be a labdát jobbról, s a három védő gyűrűjében középen érkező Abass lőni tudott kilenc méterről, de blokkolni tudták a lövést.

A 42. percben büntetőhöz jutott a Honvéd: Abass cselezte át magát két védőn is a bal oldalon, majd középre gurított, de az elfekvő Takács kezét érintette a labda, ezért a játékvezető büntetőt ítélt, Hajdú viszont erőtlenül rúgta a labdát, így Sztevanovics könnyen hárított, maradt az 1-0.
A 45. percben még egyenlíthetett volna az ETO: Völgyi bal oldali beadása után Pilibaitis fejelt öt méterről, Kemenes pedig a kapufa segítségével tudott hárítani, így szünetben maradt az egygólos hazai vezetés.

A második félidő egy veszélyes Hajdú-szabadrúgással indult, majd Abass került 100%-os helyzetbe, de az afrikai légiósnak közvetlen közelről sem sikerült ellőni a labdát a győri hálóőr mellett. Ennek pedig meg is lett a büntetése, ugyanis egy ellentámadás után az 57. percben Koltai ívelt jobbról remekül Dudás fejére, aki 5 méterről fejelt a vendéglátók kapujába (1-1).

Mindkét edző próbált cserékkel frissíteni, mivel az első félideihez képest az iram alább hagyott a második játékrészben. A 74. percben Horváth szúrt rá egy labdát 19 méterről, Sztevanovics azonban biztosan védett. A 79. percben aztán fordított az ETO, miután egy előrevágott labda szállt el a védők fölött, amelyre a csereként beállt Dinjar csapott le, majd kilenc méterről a kapu bal alsó sarkába gurított (1-2).
Ezt követően a Honvéd már nem tudott újítani, így a Győr elvitte mindhárom pontot a Bozsik Stadionból.

OTP Bank Liga 1. forduló

Budapest Honvéd-Győri ETO 1-2 (1-0)

Bozsik Stadion, 1500 néző, v.: Iványi

Budapest Honvéd: Kemenes - Lovric, Botis, Kostolani, Novák A. - Németh N., Horváth A., Zelenka (Ivancsics, 60.), Hajdú (Danilo, 61.) - Abass, Délczeg

Győri ETO FC: Stevanovic - Takács Á., Fehér Z., Djordjevic, Völgyi - Dudás (Aleksidze, 67.), Trajkovic, Pilibaitis (Windecker, 87.), Ji-Paraná - Simon A. (Dinjar, 69.), Koltai

Sárga lap: Horváth A. (16.), Hajdú (48.), Németh N. (63.), illetve Takács Á. (42.)  

Gólszerző: Hajdú (12.), illetve Dudás (57.), Dinjar (79.)