Európa Liga

Vayer találata életben tartotta a paksi reményeket

Az Európa Liga-selejtezőjének 2. fordulójában a MVM-Paks csapata hazai pályán 1-1-es döntetlen ért el a norvég Tromsö ellen. A magyar ezüstérmesre nehéz visszavágó vár.

Böde Dániel (Paks, zöld, j) és Ciss Saliou (22,  norvég) harcol a labdáért az Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, az MVM Paks és a norvég Tromsö összecsapáson a székesfehérvári Sóstói Stadionban. MTI Fotó: Kollányi Péter
Nem sokáig "tapogatóztak" az egymásnak feszülő csapatok, rögtön a mérkőzés elején máris lüktető játékot láthatott az alig kétezres publikum. Az adok-kapokból a vendég norvég alakulat jött ki jobban, hiszen a 27.percben Andersen a szélen elfutó Hans beadását közelről a hálóba kotorta (0-1) . A norvégok vezetése után rákapcsolt a Paks, de Vayer valamint Böde sem tudott túljárni a vendég kapus eszén. Ugyan próbálkozott becsülettel, de egyenlíteni az első félidőben nem tudott a magyar csapat.

A folytásaban is a hazaiak játszottak fölényben, melynek végül meg is lett az eredménye: az 57. percben Böde remekül ugratta ki Vayert, aki lerázta a védőjét, majd a kapust is kicselezve helyezte a kapuba a labdát (1-1). Az iram ugyan nem volt kimondottan magas, de az elképesztő hőség alaposan elfárasztotta a játékosokat. A mérkőzés hátralévő részében ugyan mindkét oldalon akadtak próbálkozások, de komoly gólhelyzet már nem alakult ki.

Európa Liga-selejtező
2. forduló, 1.mérkőzés
MVM-PAKS - Tromsö IL 1:1 (0:1)
G: Vayer 57' ill. Andersen 27'
MVM-PAKS:Csernyánszki Norbert - Heffler Tibor, Éger László, Fiola Attila, Báló Tamás - Bartha László (ifj. Haraszti Zsolt 89'), Sifter Tamás, Sipeki István (Szabó JÁnos 83'), Vayer Gábor - Böde Dániel, Magasföldi József (Kiss Tamás 65')
Vezetőedző: Kis Károly
Tromsö IL:Malmkvist Robin - Norbye Hans, Björck Fredrik, Ciss Saliou, Yndestad Hans Age - Johansen Remi (Jama Mohammed Ahamed 92'), Andersen Magnus, Kara Mbodji Serige Modou, Jenssen Ruben - Drage Thomas (Nystrom Steffen 50'), Abdellaoue Mostafa (Möller Simen 79')
Vezetőedző: Högmo Per-Mathias
szögletarány: 5:6
sárga lap: Vayer 79' ill. Saliou 68'
nézőszám: 1800