Tour de France

Rui Costa nyert szombaton, Hushovd nagyot küzdve védte meg a sárga trikót

  • hatharom.hu-MTI

A portugál Rui Alberto Costa nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati, 8. szakaszát, míg összetettben a norvég Thor Hushovd hősies küzdelemben megőrizte az élen állónak járó sárga trikót.

Thor Hushovd borul a kerékpárjára, miután a Tour de France nyolcadik szakaszán megvédte a sárga trikóját 2011 júliusában

Az Aigurande és Super Besse Sancy közötti 190 km-es etap utolsó részében egy-egy második és harmadik kategóriás hegy várt a mezőnyre, így azt lehetett valószínűsíteni, hogy Hushovd nem tudja megtartani vezető helyét.

A 32 másodperces hátrányban lévő kazah Vinokourov meg is próbálta átvenni a norvégtól a sárga trikót, 26 kilométerrel a cél előtt támadást indított, és úgy nézett ki, hogy megfelelő előnnyel tud beérni, sőt, a szakaszgyőzelemre is volt esélye. Az utolsó kilométeren azonban teljesen elkészült erejével, utolérték a legjobbak, akikkel utolsó erőtartalékait mozgósítva a nagyszerű sprinternek számító Hushovd is tartotta a tempót, és így megvédte az első helyét is.

A győzelmet Costa úgy szerezte meg, hogy egy korai szökésből egyedüliként tudott mindvégig elől maradni, társait a hajrában utolérte a mezőny, amely végül 15 másodperccel maradt el a tőle.

Tour de France

8. szakasz, Aigurande-Super Besse Sancy, 190 km:
1. Rui Alberto Costa (portugál, Movistar) 4:36:46 ó
2. Philippe Gilbert (belga, Omega Pharma-Lotto) 12 mp hátrány
3. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 15 mp h.

Az összetettben:
1. Thor Hushovd (norvég, Garmin-Cervelo) 33:06:28 ó
2. Evans 1 mp hátrány
3. Fra:nk Schleck (luxemburgi, Leopard-Trek) 4 mp h.
    Vasárnap az Issoire és Saint-Flour közötti 208 km-es etap vár a mezőnyre.