Tour de France

Chris Horner is feladta a versenyt

  • MTI

A tavalyi verseny összetettjének tizedik helyén zárt Chris Horner szombaton feladta a francia kerékpáros körversenyt, a Tour de France-t.

A Radioshack csapat amerikai kerekese a pénteki szakaszon volt részese egy nagy bukásnak, mely során akkorát esett, hogy rövid időre az eszméletét is elvesztette. A 39 éves sportoló ugyan a győztestől végül 13 perces hátránnyal megérkezve befejezte a hetedik szakaszt, ám sérülései nem jöttek rendbe szombatra, így jelezte, a szombati nyolcadik etap rajtjánál már nem lesz ott.

Az amerikai csapat kifejezetten balszerencsés eddig az idei Touron, szerdán ugyanis a szlovén Janez Brajkovic adta fel a viadalt egy bukás miatt, a 2007-es Tour harmadikja, Levi Leipheimer pedig három perces hátrányt szedett össze a pénteki szakaszon a tömeges baleset következtében.
Szombaton a Aigurande és Super Besse Sancy közötti 190 km-es etapot teljesíti a mezőny.