Szuperkupa

Tomiszlav Szivics elrontaná Paolo Sousa bemutatkozását

A holnapi Szuperkupa döntőre készülő Kecskemét csapatának edzője, Tomiszlav Szivics szerint az "új" Videoton teljesen más felfogásban lép majd pályára, mint tette az MK-döntőben,de reméli az eredmény hasonló lesz mint a régi edzőnél volt.

A szakvezető a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában kifejtette: más stílusú játékra számít a fehérváriak részéről, mint a májusi Magyar Kupa fináléjában.

"Biztos vagyok benne, hogy Sousa jó edző, és a keze nyoma meglátszik majd a Videoton, tehát egy teljesen más felfogású ellenfélre számítok, mint a kupadöntőn. Egy új edzőnél mindig hatalmas a bizonyítási vágy a játékosokban, így nehéz meccsre számítok pénteken, de remélem az eredmény ugyanaz lesz mint a régi edzőnél is volt…"- "szúrt" oda az ellenfélnek Szivics-mester.


Szivics mester győzelmet remél a Szuperkupa-döntőn is
A Kecskemét az MK-győzelemnek köszönhetően indulhatott az Európa Ligában is, ahol a második körbe bekapcsolódva a kazah Aktobe lesz majd a lilák ellenfele. A vezetőedző szavaiból az derült ki, hogy nem a saját csapatát tartja a párharc esélyesének.

"Láttam róluk mindent amit kell, ez alapján elmondható, hogy van 3-4 kiváló játékosuk, a többiek pedig olyan szinten vannak mint a mi csapatunk. Ezek a klasszisok jelentik most a különbséget a javukra véleményem szerint. Mi tapasztalatszerzésnek szánjuk ezt a sorozatot, és természetesen mindent megteszünk, hogy sikerüljön a továbbjutás. Előre figyelmeztetek azonban mindenkit, hogy ez nagyon nehéz feladat lesz."