Orosz túra

Már 650 Forintért meg lehet nézni a Fradit Moszkvában

A Ferencváros a 75 éves Lokomotiv Moszkva jubileumi tornáján fog részt venni, az időpont azonban pont a norvég Aaslund elleni első Európa Liga-találkozó előtt lesz.

Az oroszok már készülnek a Ferencváros vendégjátékára

Az orosz egyesület a honlapján már nagy erőkkel reklámozza a július 10-én, vasárnap sorra kerülő mérkőzést. A zöld-fehérek elleni találkozóra már a jegyárakat is megállapították, a legolcsóbb helyekre 100 rubel, azaz alig 650 Forint lesz a belépő ára. A VIP-helyekre már közel sem ennyire barátságosak az árak, oda 1500 illetve 6000 rubelért lehet jegyet venni. A Lokomotiv honlapján egyébként nagy terjedelmű cikkben mutatják be a magyar klubot, felsorolva korábbi sikereit és leghíresebb játékosait.

A mérkőzés időpontja azonban komoly fejtörést okozhat Prukner Lászlónak, ugyanis feltehetően a norvég Aaslund elleni Európa Liga-párharc első mérkőzése előtt lesz a találkozó, így könnyen lehet, hogy a legjobbjait itthon hagyja a zölf-fehér egyesület pihentetés céljából.