Tenisz

Bónuszt kapott a kínai államtól Li Na

  • VNA

Úgy tűnik Kínában is értékelik Li Na sikereit, a Roland Garros győztes teniszező az állami költségvetés terhére külön jutalmat is kapott.

A kínai állam is méltányolja a teniszező Li Na erőfeszítéseit, aki a közelmúltban első ázsiai játékosként tudott egyéniben Grand Slam tornát nyerni. A 29 esztendős játékos a napokban tudta meg, hogy a központi költségvetésből 92.000 dolláros jutalmat kap, ami még akkor is méltányolandó, ha tudjuk, hogy a párizsi sikerért önmagában 1,65 millió dollár volt a jutalma a szervezőktől.

„Az állami vezetés támogatása és a kínai nép és edzőim segítsége nélkül nem érhettem volna el ekkora sikereket. Ez a siker nem csak az enyém, hanem az egész országé” - szólalt meg kicsit propaganda-szerűen a kínai Xinhua hírügynökségen keresztül az új kínai sportikonnak számító Li Na, aki a párizsi döntőben a címvédő Francesca Schiavone legyőzésével írt sporttörténelmet. A Roland Garros győzelem után a kínai teniszező a világranglista negyedik helyére jött fel, ahonnan azóta korai wimbledoni búcsúja (a második körben a későbbi elődöntős Lisicki győzte le) miatt a hatodik helyre csúszott vissza.