Evezés

A Henley regattán sem szakadt meg a német nyolcas győzelmi szériája

  • VNA

Két és fél éve veretlen a német férfi evezős nyolcas, amely a Henley regattán a pályarekordot is megdöntötte.

A Henley regattán sem szakadt meg a német férfi evezős nyolcas veretlenségi sorozata. A pekingi olimpia óta immáron a 25. versenyén folyamatosan győztes nyolcas ezúttal a brit hajót verte meg, ráadásul saját hazájában. A Temzén rendezett hagyományos és evezős berkekben nagy presztízzsel bíró versenyen Ralf Holtmeyer kapitány csapata egy hajóhossznyi különbséggel győzött.

A jubileumi siker értékét növeli, hogy a két és fél éve veretlen német hajó öt perc ötvenhét másodperc alatt teljesítette a 2112 méteres távot, amellyel egyetlen másodperccel megdöntötte a korábban szintén a németek nyolcasa által tartott, még 1989-ben felállított pályacsúcsot. „Az önbizalmunk miatt volt fontos a britek elleni siker. A pályarekorddal nem is számítottunk” – nyilatkozta boldogan a verseny után a vezérevezős, Kristof Wilke. A bledi világbajnokságra készülő német nyolcas legközelebb a luzerni Világkupán áll majd rajthoz.