NBA

Hanga programja minden nap hajnalban kezdődött San Antonióban

  • MTI

Minden nap hajnali 6 órakor kezdődött Hanga Ádám programja, aki pénteken érkezett haza San Antonióból, ahol négy napot töltött, miután az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Spurs egy hete kiválasztotta az amatőr játékosbörzén.

"Az egész ott tartózkodásom a megismerkedésről és a munkáról szólt. - mondta a 22 éves bedobó. - Erőnléti edzések és egyéni tréningek voltak, amelyeken részt vettem. Kőkemény munka volt, hiába ért véget már a bajnokság".   

Hanga arról is beszámolt, hogy a Spurs ügyvezetője elvitte vacsorázni, de a beszélgetés során konkrétumokról nem esett szó, például arról sem, hogy mikor kerülhet a Spurshöz, ugyanis a klubnak nem kellett döntenie arról, hogy szerződést kínál-e neki.   

A következő idénytől a spanyol élvonalban szereplő Manresa együttesében kosárlabdázó játékos elárulta, nem rémiszti meg az, hogy mekkora terhelésbeli különbség van az NBA és a magyar bajnokság között. Mint mondta, előbb a spanyol bajnokság ritmusát kell felvennie, ami szintén nagyobb, mint a magyaré, s azt követően még egy nagy ugrás lenne az NBA, amelyben 82 meccsből áll az alapszakasz.