Magyar válogatott

Jól járunk, vagy jól megjárjuk? - vb-selejtező sorsolás

  • Göbölyös János

A magyar válogatott a vb-selejtezők sorsolásakor a harmadik kalapba került. Ez mindenképpen előrelépés, de vajon tudunk-e élni vele?

A magyar válogatott tagjai
Elsőkből utolsók lettünk, de ennek most lehet örülni. Azzal, hogy a magyar labdarúgó-válogatott júniusban barátságos mérkőzésen legyőzte Luxemburgot, majd Európa-bajnoki selejtezőn San Marinót, megnyílt a lehetőség arra, hogy egy osztállyal feljebb lépjen, azaz a harmadik kalapból várja a vb-selejtezők sorsolását. Ehhez persze kellett az is, hogy a velünk egy szinten rangsorolt Bulgária ne lépjen pályára (és ne nyerjen) ebben az időszakban valamint, hogy Románia vereséget szenvedett Paraguaytól. A helycsere megtörtént, így aztán a riói csoportbeosztást mi várhatjuk valamivel kedvezőbb pozícióból, négy ponttal megelőzzük az utánunk következő, de már negyedik kalapos bolgárokat. A FIFA-világranglistán amúgy a 45., az európai erősorrendben pedig a 27. helyezést éri ez a teljesítmény, ám hogy valójában mire lesz elegendő, az csak bő két év múlva derül ki. Addig először végig kell izgulnunk a július 30-i sorsolást, majd az azt követő selejtező-sorozatot. A pontosság kedvéért annyit hozzá kell tenni, hogy a FIFA a következő, július 27-i ranglista alapján határozza meg, mely országok melyik kalapba kerülnek, de mivel az európai csapatok addig nem lépnek pályára, az UEFA-tagországok sorrendje nem változhat.

Álom és rémálom

A kalapbeosztás után ki-ki elkészítheti a maga által legkellemesebbnek vélt, illetve a leginkább elkerülendő csoportot. Alább mi is megtettük, vitatkozni persze lehet vele, de talán nem nehéz kitalálni, melyik a tűz és melyik a víz.
Változott viszont a magyar válogatott megítélése, mert bár egy kalapváltás nem feltétlenül jelent automatikusan továbbjutási esélynövekedést, a csapat fejlődése, s ezzel együtt a nagyobb nemzetközi elismertsége vitathatatlan. Hogy aztán ez pontokban és helyezésekben is magasabb szintet jelent-e, az most még csak remélhető.  Egyelőre az látszik biztosnak, hogy a magyar válogatott nem kerülhet azonos selejtezőcsoportba Svájccal, Izraellel, Írországgal, Belgiummal, Csehországgal, Bosznia-Hercegovinával, Fehéroroszországgal és Ukrajnával, ugyanakkor a negyedik kalapból megkaphatjuk Bulgáriát, Romániát, Grúziát, Litvániát, Albániát, Skóciát, Észak-Írországot, Ausztriát vagy Lengyelországot.

Vb-selejtezők
Lehetséges csoportok
   
Álomcsoprort Rémálomcsoport
1.Norvégia 1. Spanyolország
2.Szlovákia 2. Franciaország
3.MAGYARORSZÁG 3.MAGYARORSZÁG
4.Észak-Írország 4. Skócia
5.Ciprus 4. Finnország
6.San Marino 6. Izland


Járhatunk jól, de akár jól meg is járhatjuk. Az MLSZ részéről is elvárt továbbjutáshoz, vagy legalább is a pótselejtezőt érő második helyhez a miénknél magasabban kvalifikált csapat ellen kellene idegenben ponto(ka)t szerezni, ami ugye elnézve a mezőnyt, bravúr lenne a javából. Természetesen az alattunk lévőkre is figyelni kell, ahhoz, hogy valóban reális cél lehessen a brazíliai vb-részvétel, a negyedik kalaposok ellen legalább négy pontot kellene szerezni, az ötödik és hatodik szintre rangsorolt ellenfeleket pedig oda-vissza illene verni. Mindez persze az elmúlt évtizedek eredményeinek tükrében nem tűnik rutinfeladatnak, ám hogy ne szálljunk el idő előtt, és ne a körbeverésekben reménykedjünk, a kötelezőket hozni kell. 

Pontosan egy hónap múlva el lehet kezdeni számolgatni, azután pedig szurkolni, hogy 1986 után 2014-ben Magyarország ismét résztvevője lehessen a futballvilág legrangosabb eseményének. Addig pedig bízzunk abban, hogy a magunk mögött hagyott több, mint negyedszázadnyi eredménytelenséget Fortuna is megunja végre, és a maga módján besegít nekünk a július végi sorsolásba.

Az európai válogatotta erősorrendje
A FIFA 2011. június 29-i világranglistája alapján
1. KALAP
1. Spanyolország 1871
2. Hollandia 1661
3. Németország 1417
4. Anglia 1146
5. Olaszország 1059
6. Portugália 1046
7. Horvátország 1033
8. Norvégia 972
9. Görögország 959
2. KALAP
10. Franciaország 920
11. Montenegró 915
12. Oroszország 914
13. Svédország 884
14. Dánia 857
15. Szlovénia 833
16. Törökország 820
17. Szerbia 797
18. Szlovákia 779
3. KALAP
19. Svájc 778
20. Izrael 771
21. Írország 752
22. Belgium 691
23. Csehország 670
24. Bosznia-Hercegovina 642
25. Fehéroroszország 636
26. Ukrajna 620
27. MAGYARORSZÁG 603
4. KALAP
28. Bulgária 599
29. Románia 571
30. Grúzia 530
31. Litvánia 526
32. Albánia 524
33. Skócia 513
34. Észak-Írország 498
35. Ausztria 479
36. Lengyelország 474
5. KALAP
37. Örményország 462
38. Finnország 419
39. Észtország 399
40. Ciprus 398
41. Lettország 388
42. Moldova 383
43. Macedónia 338
44. Azerbajdzsán 282
45. Wales 273
6. KALAP
45. Feröer 273
47. Liechtenstein 253
48. Izland 244
49. Kazahsztán 231
50. Luxemburg 213
51. Málta 83
52. Andorra 0
San Marino 0